Videoton: A Fradi ellen a maximum kell - Torghelle

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.03. 15:51
Torghelle Sándor, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton csatára klubja honlapjának, a vidi.hu-nak nyilatkozott a Ferencváros elleni bajnokijuk előtt, és elmondta: a vasárnapi rangadón vélhetően egyik csapatnak sem lesz sok lehetősége a gólszerzésre, így fontossá válik majd a jó helyzetkihasználás.

„A Ferencváros elleni mérkőzések mindig kiemelkedőek. Most ráadásul nagyon jó is a zöld-fehér csapat, és idegenben kell játszanunk, gőzerővel készültünk egész héten az összecsapásra. A bajnokság elején vagyunk, és mindkét csapatnak egyértelműek a céljai, annak elérésére pedig még van lehetőségük nekik és nekünk is. A Haladás ellen jól játszottunk múlt héten, és nyertünk is, de úgy gondolom, annál jobb teljesítményre is képesek vagyunk, a Fradi ellen pedig a maximum kell. Nagyon oda kell figyelnünk, hogy a helyzeteinket megfelelő százalékban használjuk ki, mert az ilyen rangadókon általában nincs sok nagy lehetősége egyik gárdának sem” – mondta Torghelle a vidi.hu-nak.

A Videoton vasárnap 16.30 órakor a Puskás Ferenc Stadionban csap össze a Ferencvárossal az NB I 2. fordulójában. Torghelle a vidi.hu-nak.

A Videoton vasárnap 16.30 órakor a Puskás Ferenc Stadionban csap össze a Ferencvárossal az NB I 2. fordulójában.

Legfrissebb hírek

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
5 órája

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Joseph: Megmutattuk, hogy nem véletlenül jutottunk ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.27. 11:36

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

FTC: egy belső megbeszélés sokkolta a férfi kézicsapatot

Kézilabda
2026.06.25. 10:35

Kiderült, pontosan mikor lépnek pályára a magyar kupacsapatok

Bajnokok Ligája
2026.06.23. 20:14

Az FTC 30 fős kerettel utazott el az ausztriai edzőtáborba

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 17:17

Kubatov Gábor: Ha a Fradinak ez lenne az érdeke, hátrébb tudnék lépni

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 15:07
Ezek is érdekelhetik