Videoton: három héttel műtétje után már fut Kovács István

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.09.26. 13:20
A vártnál gyorsabb ütemben halad Kovács István rehabilitációja, a Videoton három hete megoperált középpályásának még szeptember elején, a bosnyákok ellen 4–1-re megnyert U21-es labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn tört el a kulcscsontja, de a héten már lendületes futóedzéseket végez. A tervek szerint október közepétől ismét számíthat rá José Gomes vezetőedző.

„A kontrollvizsgálatok sokkal jobb eredményeket mutattak, mint amire két és fél héttel a sérülés után számítani lehetett. Jelen pillanatban az erősítésen van a hangsúly, de az orvostól engedélyt kapott a futásra is. A következő lépés a futballspecifikus gyakorlatok elvégzése lesz, azután pedig már csak idő kérdése, hogy mikor fog visszatérni a csapathoz. Állapota gyorsan javul, nagyon bizakodóak vagyunk” – számolt be a vidi.hu-nak a válogatott támadó állapotáról Purger Szilárd fizioterapeuta.

Az NB I-ben jelenleg listavezető székesfehérvári klub honlapjának Kovács István is beszámolt a felépüléssel töltött hetek tapasztalatairól.vidi.hu-nak a válogatott támadó állapotáról Purger Szilárd fizioterapeuta.

Az NB I-ben jelenleg listavezető székesfehérvári klub honlapjának Kovács István is beszámolt a felépüléssel töltött hetek tapasztalatairól.

„Egy-egy súlyosabb sérülés után az ember átértékel bizonyos dolgokat. Amíg fitt, addig ez természetes állapot neki, de ha beteg lesz vagy baleset történik, máris sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonít az egészségnek. Korábban két műtétem volt, de eddig sosem kellett szezon közben ennyi mérkőzést kihagynom, hiszen mindkét alkalommal november-december környékén volt az operáció. Összességében nagyon bizakodó vagyok, és remélem, október közepén már visszatérhetek a csapathoz” – nyilatkozta a 21 éves labdarúgó.

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:40

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

A jövő héten megtörténhet a tulajdonosváltás a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2026.08.02. 19:01

Előnyről kapott ki a Vidi Barcikán, létszámfölényben ikszelt a KTE – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 19:35