Videoton: Kovácsot műteni kell, több hét kihagyásra számíthat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.06. 07:23
Mint beszámoltunk róla, Kovács István súlyos sérülést szenvedett a csütörtök esti Magyarország–Bosznia-Hercegovina U21-es válogatott mérkőzésen (4–1). A Videoton középpályását le kellett cserélni a találkozón, hordágyon vitték le a pályáról, és mint utóbb kiderült, meg kell műteni.

A vidi.hu megerősítette a hírt, miszerint Kovács kulcscsonttörést szenvedett, és így több hét kihagyás vár rá.

„Kovácsot azonnal a kecskeméti kórházba szállították, ahol kimutatták a vizsgálatok, hogy a baloldali kulcscsontja eltörött. Játékosunkat a vizsgálatok után Székesfehérvárra szállították, ahol pénteken meg is operálják. Előreláthatólag több hetet kell kihagynia” – nyilatkozta dr. Kovács Tibor, Kovács István klubjának csapatorvosa.

„Nagyon szomorú vagyok, hogy ilyen súlyos sérülést szenvedtem, és emiatt hosszabb időt ki kell hagynom. Az esés után egyből tudtam, hogy nagy a baj, komoly fájdalmat éreztem. A kecskeméti kórházban aztán rögzítették a sérült kezemet, ennek köszönhetően enyhült a fájdalom. Annak szívből örülök, hogy sikerült megnyernünk a meccset. Megmondom őszintén, nulla egynél sem izgultam, mert éreztem, hogy jobbak vagyunk a bosnyákoknál, akik – ha szabad így fogalmaznom – csalták a focit. Végül gólokban is megmutatkozott, hogy jobb csapat vagyunk. Októberben két nagyon nehéz meccs vár ránk Ausztria és Spanyolország ellen, az önbizalmunknak persze jót tett, hogy két mérkőzés után van hat pontunk, de a neheze még csak most jön. Hogy velem, vagy nélkülem, azt most még nem tudom megmondani, bízom benne, hogy jól sikerül a műtétem, és gyors lesz a rehabilitációm” – árulta el a klubhonlapnak Kovács István.vidi.hu megerősítette a hírt, miszerint Kovács kulcscsonttörést szenvedett, és így több hét kihagyás vár rá.

„Kovácsot azonnal a kecskeméti kórházba szállították, ahol kimutatták a vizsgálatok, hogy a baloldali kulcscsontja eltörött. Játékosunkat a vizsgálatok után Székesfehérvárra szállították, ahol pénteken meg is operálják. Előreláthatólag több hetet kell kihagynia” – nyilatkozta dr. Kovács Tibor, Kovács István klubjának csapatorvosa.

„Nagyon szomorú vagyok, hogy ilyen súlyos sérülést szenvedtem, és emiatt hosszabb időt ki kell hagynom. Az esés után egyből tudtam, hogy nagy a baj, komoly fájdalmat éreztem. A kecskeméti kórházban aztán rögzítették a sérült kezemet, ennek köszönhetően enyhült a fájdalom. Annak szívből örülök, hogy sikerült megnyernünk a meccset. Megmondom őszintén, nulla egynél sem izgultam, mert éreztem, hogy jobbak vagyunk a bosnyákoknál, akik – ha szabad így fogalmaznom – csalták a focit. Végül gólokban is megmutatkozott, hogy jobb csapat vagyunk. Októberben két nagyon nehéz meccs vár ránk Ausztria és Spanyolország ellen, az önbizalmunknak persze jót tett, hogy két mérkőzés után van hat pontunk, de a neheze még csak most jön. Hogy velem, vagy nélkülem, azt most még nem tudom megmondani, bízom benne, hogy jól sikerül a műtétem, és gyors lesz a rehabilitációm” – árulta el a klubhonlapnak Kovács István.

 

Legfrissebb hírek

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
6 órája

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:33

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Az erdélyi edzőlegendát is beszervezte a Securitate

Minden más foci
2026.01.26. 13:19

Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.24. 15:32

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Videoton: tíz év után térhet vissza a támadó, ha megegyezés születik – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.17. 13:19
Ezek is érdekelhetik