DVSC: a francia játékos felépült, a Paks ellen visszatérhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.03. 15:20
Selim Bouadla, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva középpályása a haon.hu beszámolója szerint felépült korábbi sérüléséből, így ott lehet a debreceniek pénteki bajnokiján.

A DVSC-nél a korábban sérüléssel bajlódó Máté Péter, Bódi Ádám, L'Imam Seydi, Slimane és Selim Bouadla is együtt készül már a csapattal, és a megyei lap tájékoztatása szerint utóbbi játékos már pályára is léphet a Paks ellen.

A pénteken 19 órakor kezdődő bajnokin Kondás Elemér vezetőedző szerint csak harcos, akaratos futballal nyerhetnek a debreceniek.

„Azt, hogy nekünk áll a zászló, be is kell bizonyítanunk. A zöld-fehérek keretét jó játékosok alkotják, például a kilenc meccs, kilenc gól mutatóval rendelkező Simon Attila, de egyébként is egy masszív csapatról beszélünk. Nyilván hazai pályán is dominálni akarunk, harcos, akaratos futballal nyerni szeretnénk péntek este. Az Oláh Gábor utcán lejátszott találkozóinkon voltunk mostanában ember- és gólhátrányban is, mégis nyerni tudtunk, bízom benne, most hasonló negatív történések nélkül is megszerezzük a három pontot” – nyilatkozta Kondás a haon.hu-nak.

Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
6 órája

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:50

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Gert Remmel: Nem szoktunk hozzá az ilyen színvonalú meccsekhez, de jól teljesítettünk

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 21:17

Elúsztak a remények? A DVSC háromgólos hátrányba került otthon a Köbenhavn ellen a Kl-selejtezőben

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 20:50

Jön Dzsudzsákék csatája a dán rekordbajnok ellen, Markgráf a kispadon – íme, a kezdők!

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 18:00