FTC: Adamset tornáztatják, a szívátültetés felé „terelik”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.28. 12:58
Óriási küzdelmet folytat nap mint nap az Akeem Adams életéért harcoló orvoscsoport a városmajori klinikán. A Ferencváros trinidadi labdarúgója szeptember 25-én budapesti otthonában súlyos szívinfarktuson esett át, és azóta is életveszélyes állapotban fekszik a kórház intenzív osztályán. Több életmentő műtétet is el kellett végezni rajta, a fertőzések megállítása miatt amputálták a bal lábát, a múlt héten pedig bélvérzése miatt volt szükség a doktorok gyors és szakszerű beavatkozására – számolt be róla a Blikk.

„A játékos állapota továbbra is súlyos, a kollégák mindennap heroikus küzdelmet folytatnak érte – mondta dr. Szelid Zsolt, a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjának munkatársa, az FTC orvosi stábjának tagja, aki jobb hírekkel is szolgált. A napjai felét még mindig átalvó futballista – akinek keringését jelenleg is műszív biztosítja – ugyanis amellett, hogy kommunikál környezetével, orvosaival és elsősorban édesanyjával, valamint testvérével, már gyógytornát is végez.

„Akeem egy hónapja fekszik, és ez nem tesz jót az izomzatának, ezért amit csak lehet, próbálnak mozgatni a kollégák – árulta el Szelid. – Adams, bár még mindig lélegeztetőgépre van kapcsolva, már elkezdte a gyógytornát. Elsősorban légzőgyakorlatokat végez, mert a tüdőt mozgató izmai nagyon legyengültek, de a karjait is tornáztatja, természetesen segítséggel.”

A karibi futballista állapota és hangulata változékony, de orvosai bíznak benne, sikerül a tartós javulás útjára terelni. „Adamsnek továbbra is a szívátültetés jelentené a jó megoldást – tette hozzá az orvos. – A nagy feladat még mindig az, hogy úgymond eljuttassuk őt a beavatkozásig, azaz javítsunk annyit a helyzetén, hogy eséllyel birkózzon meg a transzplantációval és a kezelésekkel” – nyilatkozta Szelid.

Legfrissebb hírek

Megúszta a súlyosabb sérülést az FTC leendő irányítója

Kézilabda
17 órája

Derbi: Szélesi játékosként már nyert az Üllői úton, most edzőként tér vissza

Labdarúgó NB I
21 órája

Osváth Attila már nem sajnálja, hogy hétvégén nem sikerült megverniük az FTC-t

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:25

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.02.05. 17:07

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
2026.02.05. 15:58

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
2026.02.04. 11:53

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
2026.02.04. 10:59

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 20:45
Ezek is érdekelhetik