NB I: Hogy Radó gólt fejelt nekünk, az vicc - Véber

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.18. 21:21
A labdarúgó NB I 11. fordulójának nyitó mérkőzésén a Haladás 2–0-ra nyert Mezőkövesden. A hazaiak vezetőedzője, Véber György szerint vicc kategóriába tartoztak a kapott góljaik, míg a vendégek szakvezetője, Artner Tamás szerint a második félidőben már az történt, amit ők akartak.  

„Az első gól a harmadik percben már a nevetséges kategóriába tartozik. Utána gyakorlatilag minden úgy alakult, ahogy elterveztük, azon kívül, hogy hátrányba kerültünk. Előre ismét gyengék voltunk, nem nagyon tudjuk megvalósítani a támadójátékunkat. Nem volt benne a mérkőzésben, hogy a vége ilyen sima, lagymatag lesz, de sajnos vannak képességek, és annak határát súrolja néhány játékosom. Nem tudják átlépni ezeket a határokat, amely jelen esetben nekünk a kiesés elkerülése lenne. Az a baj, hogy olyan hibákat követünk el, amelyre egyszerűen nem lehet felkészülni. Az első gól is ugye nagyban befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét, de a második gól is a vicc kategória. Arra, hogy a Radó gólt fejel az ötösünkön, nem lehet felkészülni, ezt nem bírja el ez a csapat” – nyilatkozta Véber György, a Mezőkövesd vezetőedzője a Duna Televíziónak.Véber György, a Mezőkövesd vezetőedzője a Duna Televíziónak.

„Először is gratulálok a csapatomnak, büszke vagyok rájuk. Az első félidőben ránk jött a Mezőkövesd, de nem volt helyzete, annak ellenére, hogy itthon nagyon jó támadójátékot szokott mutatni. Igaz, hogy szerencsés gólt rúgtunk, de utána rúgtunk kapufát, és volt két-három olyan lehetőségünk, amelyből gólt szerezhettünk volna. Úgy érzem, a második félidő egyértelműen a miénk volt, jól kezdtük, megrúgtuk a második gólunkat is. Utána benne volt még, hogy megszerezzük a harmadikat is, de ennek ellenére megérdemeltük a három pontot” – értékelte a mérkőzést a Haladás szakvezetője, Artner Tamás.

Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 18:38

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 12:00

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15