NB I: Öt perc alatt lenyomtuk magunkat a víz alá - Kozma

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.06. 21:45
null
Az újpestiek bíznak benne, a válogatott szünetben talpra állnak (Fotó: Szabó Miklós)
Kozma István, az Újpest vezetőedzője természetesen csalódott volt a Videoton ellen elbukott bajnoki (3–0) után, és bízik benne, hogy a válogatott szünet jót tesz majd a csapatnak. A fehérváriakat irányító José Gomes elégedett a keretével, és az újpesti klubot méltatta.

Kozma István: „A második félidőben öt perc alatt lenyomtuk magunkat a víz alá. De az első félidőben sem az történt, amit elterveztünk, senki ne gondolja, hogy csakis védekezni szerettünk volna. De más, amit megbeszélünk, és más, amit megvalósítunk. Talán nekünk jön a legjobbkor a válogatott szünet, két hét alatt rendet kell tennünk – nagyrészt a fejekben."

José Gomes: „Nehéz meccs volt, ahogy az első félidő is mutatta, de tudtuk, hogy ez vár ránk, mivel egy erős csapat ellen játszottunk. Nem számít, hány pontot szereztek eddig, nagy klub a riválisunk, amely húsz bajnoki címet szerzett a története során. Tiszteljük az Újpestet a klub története miatt, és nem az eddig megszerzett pontjai alapján ítéljük meg, mivel azok nem mutatják a valódi képességeit.

Jó, kiegyensúlyozott keretünk van. Néha nehéz eldöntenem, hogy kinek adjak lehetőséget, mert minden játékosom képes pluszt hozzátenni a játékhoz. A keretünk minősége megnyugtató a jövőre nézve, minden futballistámban megbízom. Zé Luis helyett Torghelle állt be, aki szintén nagyon jó csatár. A játékosaim rászolgáltak a bizalomra."
Forrás: Sport2
Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:40

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

A jövő héten megtörténhet a tulajdonosváltás a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2026.08.02. 19:01

Előnyről kapott ki a Vidi Barcikán, létszámfölényben ikszelt a KTE – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 19:35