Videoton: Simek fehérvári győzelmet vár az Újpest ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.04. 17:06
Simek Péter, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton korábbi középpályása egyértelműen fehérvári győzelemre számít a pályafutásának másik nagy időszakát jelentő Újpest ellen.

„A meccs egyértelmű esélyese a Vidi. Úgy gondolom, a mostani bajnokságban és a következő évek pontvadászataiban is az aranyérem egyik első számú várományosa a fehérvári csapat. Az Újpestet jelenleg nem érzem annyira erősnek, hogy megszorongassa a listavezetőt. A Videotonban szinte két csapatnyi válogatott szintű játékos szerepel, ezzel szemben Újpesten csak néhányan hozzák ezt a szintet, a többiek inkább átlagos képességekkel bírnak" – nyilatkozta a vidi.hu-nak Simek Péter, aki korábban a Videotonban és az Újpestben is futballozott.vidi.hu-nak Simek Péter, aki korábban a Videotonban és az Újpestben is futballozott.

Korábban beszámoltunk arról, hogy Simek Péternek idő előtt kellett távoznia az NB III-ban szereplő REAC-tól. A 33 éves korábbi válogatott játékos 15 évet töltött a profi labdarúgásban, ám egyelőre nem látja tisztán a jövőjét.

„Végigjártam a szamárlétrát serdülő koromtól kezdve, majd 18 éves koromban bekerültem az első csapat keretébe Fehérváron, de akármennyire is a szívem csücske volt a Vidi, különböző okok miatt el kellett mennem. A Gázszerben, majd a Vasasban játszottam, onnan igazoltam Újpestre. Kényszerből indultam tehát el Székesfehérvárról, de végül nem bántam meg, hiszen, ahogy már említettem, az első újpesti időszakomban voltam a csúcson. Ebben az időben játszhattam a válogatottban is kilenc alkalommal, ami egy álom megvalósulását jelentette. Egy sérülés után később visszatértem a Vidihez, majd Temesvárra igazoltam, ahol újból megsérültem, újra visszamentem Fehérvárra, majd onnan ismét Újpestre, végül még a Vasasban is játszottam. Nagyon örülök, hogy az említett csapatokban szerepelhettem, sok szép siker részese voltam, nem lehetek elégedetlen azzal, amit elértem. Eljött az az idő, amikor be kell fejeznem a profi futballt. Szeretnék a foci közelében maradni, de nem tudom még pontosan megmondani, hogy mit hoz a jövő” – mondta a Videotonban nevelkedett Simek.

 

Legfrissebb hírek

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
10 órája

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

„Jókor jön ez a kupameccs” – Feczkó Tamás mindenre választ kap

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 08:25

Eljárás indult a Videoton–DVTK mérkőzés után történtek miatt

Labdarúgó NB II
2026.09.10. 09:35

Németh Dániel duplájával fordított és nyert a Videoton a DVTK ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.07. 21:23

Az Újpest Tiszakécskére adta kölcsön a védőjét

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 14:14

„Zajlanak az egyeztetések a Racing-csoporttal” – Cser-Palkovics András a Vidi értékesítéséről

Labdarúgó NB II
2026.09.03. 10:27