NB I: Jobban játszottunk, mint a DVSC - Benczés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.11.09. 16:45
Benczés Miklós, a labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia vezetőedzője szerint jobban játszottak a DVSC-nél az idegenben 2–1-re elveszített bajnokin.

„Sajnos nem volt könnyű mérkőzés, megvolt a kiállítás, megvoltak a helyzeteink, ha ezeket belőjük, akkor simábban tudtunk volna nyerni. Úgy gondolom, hogy jó csapatot sikerült legyőzni, amelynek szintén megvoltak a helyzetei – mondta az M1 kamerái előtt Kondás Elemér. – Ha belőttük volna a helyzeteinket – hiszen Kulcsár Tamásnak és Ibrahima Sidibének is volt lehetősége –, akkor örömünnep lett volna, minden szép lett volna. Láttuk a hibákat, sok labdát eladtunk, ez az idegességből fakad, itthon kicsit nehezebben megy, idegenben sokkal nyugodtabban tudunk futballozni.”Kondás Elemér. – Ha belőttük volna a helyzeteinket – hiszen Kulcsár Tamásnak és Ibrahima Sidibének is volt lehetősége –, akkor örömünnep lett volna, minden szép lett volna. Láttuk a hibákat, sok labdát eladtunk, ez az idegességből fakad, itthon kicsit nehezebben megy, idegenben sokkal nyugodtabban tudunk futballozni.”

„Győzni szerettünk volna, még emberhátrányban is, ez akár meg is lehetett volna – mondta Benczés Miklós, a Puskás Akadémia vezetőedzője. – Jobban játszottunk, mint a DVSC. Egyenrangú ellenfelei voltunk a Debrecennek, még emberhátrányban is, ugyanúgy megvoltak a helyzeteink. Nagyon veszélyes kapura lövéseink voltak, ebből a szempontból elégedett lehetek a játékosaimmal és a hozzáállásukkal is.”

Legfrissebb hírek

Háromhetes kihagyás vár Lang Ádámra – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 16:49

Galéria: piros lap és két gól a hajrában a Puskás Akadémia és a Debrecen meccsén

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:06

A kiállítás után eldőlt, a Debrecen két góllal győzött a Puskás Akadémia otthonában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 15:23

„Az én adottságaimmal is lehet magas szinten védeni” – interjú Lehoczki Bendegúzzal

Képes Sport
2026.11.01. 12:23

Halló, itt vagyok! Egy telefonhívás is segített Egri Imrének

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 08:29

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Túl az NB I-es idény első harmadán – senki sem szökött meg

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 11:19

Régi idők focija Csepelen – vannak még spílerek!

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 10:17