NB I: Újpesten, Kispesten és Mezőkövesden nem került szóba Torghelle

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.11.16. 11:02
null
Torghelle a Videotonban már kevés lehetőséget kapott – most szabadon igazolhatóvá vált (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I késő őszi és téli játékoskeringőjének egyik fő „fogása” Torghelle Sándor lehet, aki – mint azt szerdán a Nemzeti Sport Online előrevetítette – a kevés játéklehetőség miatt közös megegyezéssel távozott a Videotontól. Kérdés, hogy hol folytatja a 42-szeres válogatott center – egyelőre csak a cáfolatok gyűlnek.

Torghelle kispesti visszatérését a Bp. Honvéd tulajdonosa már péntek délután cáfolta az interneten. Az újpesti „lehetőségre” Gressó Gergely kommunikációs igazgató annyit közölt, Torghelle Sándor alkalmazása nem került szóba. A keretet a télen megerősíteni kívánó tulajdonos alighanem fiatalabb játékosok szerződtetését tervezi.

Felvetődött még, hogy az újonc mezőkövesdiek a válogatott hátvéd, Vaskó Tamás után újabb válogatottal erősítenének – ám Bocsi Anna ügyvezető leszögezte: e pillanatban nem céljuk további játékos átigazolása.

Torghelle itthon játszott korábban az MTK-ban is, de a kék-fehérek aligha tudják megfizetni a csatárt. Az újonc felcsúti Puskás Akadémiánál ilyen gond nincs, ám kérdés, hogy érdemes-e Tischler Patrik és Lencse László mellé újabb támadót szerződtetni. A csatárt több forrás a Ferencvárossal is hírbe hozta, de tudva azt, hogy évekkel ezelőtt komoly konfliktusa volt a zöld-fehérek ikonjával, Lipcsei Péterrel, amiért a Fradi-tábor alaposan megorrolt rá, nem valószínű, hogy szívesen látnák az Üllői úton (a drukkerek korábban már Bori Gábor ferencvárosi szerződtetését is megakadályozták, mert még az Újpest játékosaként Fradi-sálat égetett).

A Torghellét képviselő menedzser, Vörösbaranyi József győri kötődésű, több játékosa is az ETO-ban futballozik, így nem lenne akkora meglepetés, ha a csatár is követné őket – főleg, hogy a szélső támadóval és támadó középpályással nagyon jól ellátott címvédő centerposzton nem igazán erős. Más kérdés, hogy ehhez valószínűleg a télen néhány támadónak távoznia is kellene az amúgy is bő létszámú győri keretből. A Stars and Friends menedzseriroda honlapján hét, az ETO első keretéhez tartozó játékos van felsorolva, de az iroda közreműködésével került az ETO-hoz Rafael Burgos is.

Legfrissebb hírek

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

Magyar Zsolt a több játéklehetőség reményében írt alá a Csíkszeredához

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 07:01

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

NB II: soroksári távozók, BVSC-érkező; nem feleltek meg a diósgyőri próbajátékosok

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 22:23

DVSC: Diósgyőrből és Békéscsabáról is érkezett új szerzemény

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 17:26
Ezek is érdekelhetik