FTC: februárban jótékonysági meccs Adams megsegítésére?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.12.06. 07:57
A tervek szerint 2014 februárjában jótékonysági mérkőzést rendeznek a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros súlyos szívinfarktuson és lábamputáción átesett Trinidad és Tobagó-i védőjének, Akeem Adamsnek a megsegítésére – mondta Brent Sancho, a sportolót korábban foglalkoztató Central FC ügyvezető igazgatója.

A sportvezető elmondása szerint egy egykori trinidadi válogatott játékosokból álló alkalmi csapat érkezne Budapestre a jövő év elején, hogy jótékonysági mérkőzést vívjon a Ferencvárossal. A bevételt természetesen Adams gyógykezelésére fordítanák.

Sancho korábban a Nemzeti Sport Online érdeklődésére elmondta: „A klubunknál elvégzett vizsgálatok nem mutattak rendellenességet Akeem lábában. Ugyanakkor feltételezem, hogy Magyarországon átfogóbbak az ilyen vizsgálatok.”

Az elöljáró a socawarriors.net megkeresésére hozzátette, hogy ha az orvosok valamilyen problémára lettek volna figyelmesek Adamsnél, akkor 2012 szeptemberében nem szorgalmazzák a szerződtetését.

Sancho továbbá megjegyezte, kicsit gyanús számára, hogy a 22 esztendős védővel kapcsolatos, sokáig nem ismert háttér-információk csak most, a tragédia bekövetkezte, és Ricardo Moniz menesztése után kerültek nyilvánosságra.

Legfrissebb hírek

A Ferencváros harmadszor is kölcsönadta a szélsőjét – hivatalos

Labdarúgó NB I
36 perce

Kiderült, miért nincs ott a Ferencváros keretében Botka Endre – videó

Labdarúgó NB I
8 órája

Szlovák válogatott középpályást igazolt a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 órája

Ismét Lengyelországba adhatja kölcsön szerb szélsőjét a Ferencváros

Labdarúgó NB I
13 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
23 órája

Eladta legértékesebb játékosát a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:41

Lenny Joseph a 15. percben sérült meg Felcsúton – videó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:27

Babó Levente a 90. perc drámájáról: Méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:04