FTC: Dibusz telefonon közölte a hírt Jova Leventével

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.17. 10:40
null
Dibusz tavasszal már Fradi-mezben öklözheti a labdát (Fotó: Fuszek Gábor)
Dibusz Dénes, a Ferencváros labdarúgócsapatának Pécsről igazolt új kapusa konfliktusra nem, csak versengésre számít kollégájával, Jova Leventével, akit felhívott, hogy az átigazolási hírt személyesen közölje vele. A fiatal hálóőr a Digi Sport Reggeli Start című műsorában elmondta: az FTC évek óta érdeklődött iránta, s tavaszra a Fradi-kezdőcsapat a célja; tisztában van azzal, miben kell még fejlődnie, idővel pedig külföldi légióskodásra is vágyik.

 

„Nagyon jól érzem magam az Üllői úton, hamar elfogadtak a társak, szimpatikusak az edzői módszerek, nagy lelkesedéssel vetettem magam a munkába. Jova Levi kapustársammal régóta ismerjük egymást a korosztályos válogatottakból, felhívtam őt, mikor biztossá vált az átigazolásom, hogy mégiscsak tőlem hallja a hírt. Nem lesz köztünk konfliktus, csak versengés. Azért búcsúztam nyílt levélben a pécsi szurkolóktól, mert kötelességemnek éreztem megköszönni a támogatásukat és leírni, mit érzek a klub iránt, ahol eddigi pályafutásomat töltöttem. A jövőben a Pécsért és a Fradiért egyaránt szorítok majd” – mondta el Dibusz Dénes.

„A Fradi már korábban is érdeklődött irántam, voltak tapogatózások, jelezték, hogy egyszer majd védhetnék náluk. Élesre most decemberben fordult a helyzet, amikor volt játékostársam, menedzserem, Schultz Levente jelezte a lehetőséget, s megkezdte a tárgyalásokat. Hogy mi lett volna, ha Matyi Dezső tulajdonos marad a klubnál? Akkor a tavaszi maradásom alighanem részben rajta múlt volna” – jelezte a 23 éves kapus.

 

„Nekem is gyermekkori álmom, hogy egyszer külföldön védhessek, de a fokozatosság híve vagyok. Szeretném már tavasszal beverekedni magam a Fradi kezdőcsapatába. Idővel ez új lehetőségeket hozhat számomra a válogatottnál is, bár jól tudom, három-négy Európában védő magyar kapus jelenleg előrébb tart nálam. A Fradival az Európa-liga vagy a BL-szereplés hozhatna ebben számomra áttörést. Kapusként még minden részletben fejlődnöm kell, van, amiben jelentősebben: például technikai részletekben, helyezkedésben” – fogalmazott a Fradi új kapusigazolása.

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Borbély Balázs: Kellemes érzés a világ egyik legjobb csapata ellen játszani

Minden más foci
2026.08.09. 07:38

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28