Kaposvár: felbontották Zámbó szerződését, távozhat

2014.01.28. 16:50
Zámbó Bence szerződését felbontotta a Kaposvári Rákóczi, így a játékos szabadon távozhat – olvasható a klub hivatalos honlapján.

A kéthetes debreceni összetartás után újra itthon dolgoznak a Rákóczi labdarúgói. Selymes Tibor vezetőedző kedden délután a Cseri pályán vezényelt futóedzést, és egyelőre bő keret készül a további feladatokra. A szakvezető reményei szerint néhány napon belül kialakul az a játékosállomány, amely elutazhat a februári, törökországi edzőtáborba.

Zámbó Bence azonban biztos nem lesz ott a csapattal, miután jelezte távozási szándékát, a klub felbontotta a szerződését. Ott lesz viszont Antal Botond, akit nemrég szerződtetett a klub fél évre.

Zámbó Bence azonban biztos nem lesz ott a csapattal, miután jelezte távozási szándékát, a klub felbontotta a szerződését. Ott lesz viszont Antal Botond, akit nemrég szerződtetett a klub fél évre.

„Szerintem összességében jól sikerült a debreceni edzőtábor – nyilatkozta Selymes Tibor vezetőedző a rakoczifc.hu-nak – Jobban megismertük egymást, és sokat dolgoztunk. A munkában viszont nem tudtunk száz százalékban mindent elvégezni, picit visszavettünk, de összességében elégedett vagyok azzal, amit csináltunk. Az új játékosok közül mindegyiket láttam, mielőtt idejöttek, személyesen vagy videón. Remélem, csütörtökig összeáll a csapat, mert a következő edzőtáborba azzal a kerettel szeretnék elutazni Törökországba, akikre számítok a tavasszal.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAPOSVÁRI RÁKÓCZINÁL
Érkezők: André Alves dos Santos (brazil, szabadon igazolható, legutóbb Dubai CSC – Egyesült Arab Emírségek), Antal Botond (Kecskemét), Lebbihi Badis (francia, SAS Espinal – Franciaország), Issaga Diallo (francia, szabadon igazolható, legutóbb Servette FC – Svájc), Armand Ken Ella (kameruni, Karpati Lviv – Ukrajna, kölcsönbe), Andrei Florean (román, Sageata Navodari – Románia), Safet Jahic (szlovén, Zalaegerszegi TE FC)
Távozott/távozhat: Dankwah Addo (ghánai, ?), Stjepan Babic (horvát, ?), Jánvári Gábor (Nyíregyháza Spartacus), Major Ádám (Siófok?), Adrian Markus (román, Poli Timisoara? – Románia), Oláh Lóránt (Kozármisleny),Bojan Pavlovics (szerb, ?), Iulian Petrache (román, ?), Posza Zsolt (?), Marko Ranilovic (szlovén, ?), Bojan Vrucina (horvát, Skendija – Macedónia), Waltner Róbert (Siófok FC), Zámbó Bence (?)
Kiszemeltek: Dragos Firtulescu (román, UTA Arad – Románia)

 

Legfrissebb hírek

NS-infó: megszületett a megállapodás, Benbuali klubrekordért igazol Egyiptomba

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:50

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
Tegnap, 8:28

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 09:02

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 08:00

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 07:56

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31