Videoton: Haraszti és Papp is utazik Spanyolországba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.11. 16:41
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videotonnál szombat reggel orvosi vizsgálattal megkezdődött a felkészülés a tavaszi folytatásra – adta hírül a vidi.hu.

A klub hivatalos honlapjának beszámolója szerint ezen két régi-új játékos, az ősszel a Puskás Akadémiánál kölcsönben szereplő Haraszti Zsolt, és a legutóbb az NB II-es Dunaújvárosnál szintén kölcsönben játszó Papp Máté is részt vett, és mindketten elutaznak hétfőn a csapattal a spanyolországi edzőtáborba. Az majd csak később derül ki, hogy a két játékos a Videoton keretében marad-e, vagy ismét kölcsönadják őket valamelyik együtteshez (az MLSZ adatbázisa szerint egyébként Harasztit és Pappot is 2014. június 30-ig adta kölcsön a Videoton a PAFC-nak, illetve a DPASE-nek).

„A FIFA-nak van egy ajánlása az egészségügyi szűrésekkel kapcsolatban, amit mi az alapeljárásnak tekintünk. Ennél azonban sokkal szélesebb spektrumú az a vizsgálat, amit a CMedben elvégeznek a szakemberek. A mai napon vér- és vizeletvétel mellett testtömeg-vizsgálat, ortopédiai vizsgálat és EKG-vizsgálat szerepelt a játékosok programjában. Holnap pedig terheléses kardiológiai vizsgálaton vesznek részt a CMedben a Vidi játékosai” – nyilatkozta a vidi.hu-nak Purger Szilárd, az együttes fizioterapeutája.

A VIDEOTON TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 11.
Edzőtábor: Spanyolország, január 13-30.
TERVEZETT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
01.19.: Videoton–Rijeka (horvát)
01.22.: Videoton–Jurmala (lett)
01.25.: Videoton–Lokomotiv Plovdiv (bolgár)
01.28. vagy 29.: Videoton–Dnipro (ukrán)

Legfrissebb hírek

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

Felkészülés: góllal mutatkozott be a ZTE új szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 15:41

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Fiatal csatárt vett kölcsön Óbudáról a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:55

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16

Újabb nagy skalpot gyűjtött be a Karcag, a Vidi is vereséggel távozott az újonc otthonából

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:20

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54
Ezek is érdekelhetik