Felkészülés: Ma jobbak voltunk a Dinamónál - José Gomes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.09. 18:28
José Gomes, a Videoton vezetőedzője szerint ma jobban játszott csapata, mint a Dinamo Moszkva. Mint ismert, a két csapat felkészülési mérkőzésen gól nélküli döntetlent játszott egymással.

 

„Remek meccset játszottunk egy nagyon jó csapat ellen. Ma az történt, amit már jeleztem az első edzőtábor után, vagyis hogy a másodikban pihentebben fogom pályára küldeni a csapatot. Fantasztikus játékosok szerepeltek a Dinamo csapatában, de szerintem ma mi voltunk a jobbak. Nagyon szervezett letámadást mutattunk be, veszélyes akciókat vezettünk, és több nagy helyzetünk is volt” – mondta Gomes a vidi.hu-nak.

„Elégedett vagyok a játékosok hozzáállásával és teljesítményével, ez a mérkőzés azt mutatta, helyes irányba haladunk. A csapatnak ugyanezzel a lelkesedéssel kell továbbra is dolgoznia, hogy elérhessük a céljainkat. Mindegyik poszton két játékos szerepelt ma, és jó volt látni, hogy mindenki megértette, amit kértem tőle, és megoldotta a feladatát. Harcolnak a helyekért a csapatban, ami jó visszajelzés számomra.”

Legfrissebb hírek

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
2026.10.16. 15:23

Női kézi: Győri-Lukács és Márton Gréta is visszatért a válogatott keretébe

Kézilabda
2026.10.13. 15:15

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Fergetegesen kezdett, s hármat vágva nyert a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:55

Felkészülés: Argentína hetet vágott a meccsre éppen csak odaérő Burkina Fasónak

Minden más foci
2026.10.04. 10:14

Felkészülés: döntetlen az Újpest és a Vidi meccsén, ikszelt az ETO is

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 16:37

Felkészülés: kikapott az NB II-es Tiszakécskétől a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 14:22

Felkészülés: ikszelt a Nyíregyháza; hatgólos meccsen legyőzte a Diósgyőrt a Kisvárda

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 15:38