KTE: aláírt a kölcsönbe érkező korábbi liverpooli csatár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.10. 14:03
null
Simon András lila-fehérbe öltözik (Fotó: kecskemetite.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő KTE-Phoenix Mecano a hivatalos honlapján bejelentette, hogy a szezon végéig kölcsönvette Simon Andrást a Győri ETO-tól.

 

Simon András eddig is a csapattal készült már, és edzőmérkőzéseken is pályára lépett, most pedig az átigazolásához szükséges papírmunka is a végéhez ért – írja a kecskemetite.hu. Korábban már beszámoltunk róla, hogy Simonra igényt tart Bekő Balázs vezetőedző, a mai bejelentéssel pedig le is zárult az átigazolási ügye.

A 23 éves, salgótarjáni születésű csatár 2007-ben igazolt az MTK-tól a Liverpoolba, ahol azonban nem tudta beverekedni magát a felnőttcsapatba. Pályafutása során megfordult a spanyol Córdobában, a holland Excelsiorban, Magyarországon pedig az MTK-n kívül a Győri ETO, a Soproni VSE és a Lombard Pápa színeiben szerepelt.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KTE-PHOENIX MECANÓNÁL
Érkezők: Vukasin Polekszics (montenegrói, Debreceni VSC – kölcsönbe), Simon András (Győri ETO FC – kölcsönbe)
Távozott/távozhat: Antal Botond (Kaposvári Rákóczi), Borisz Bulajics (montenegrói, ?), Christian Ebala (kameruni, ?), Koszó Balázs (Békéscsaba Előre), Mogyorósi József (FC Ajka), Sidoine Oussou (benini, Valerenga – Norvégia, kölcsönből vissza), Pato (guineai, Panahaiki – görög), Rajczi Péter (Mezőkövesd)
Kiszemeltek: Bebeto (szenegáli, Lugano – Svájc), Eisenberger Tamás (Bölcskei SE), Ibrahima Touré (elefántcsontparti, Lugano – Svájc)

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08