Ligakupa: Gomes szerint jó kezdet volt a szerdai meccs

2014.02.27. 09:15
Ahogy arról már beszámoltunk, a labdarúgó Ligakupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Videoton hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Kaposvárt. A fehérváriakat irányító José Gomes szerint teljesen megérdemelt a sikerük, míg a Rákóczi vezetőedzője, Selymes Tibor úgy véli, nem okoztak csalódást fiatal játékosai – derül ki a vidi.hu-nak adott nyilatkozatokból.

José Gomes (a Videoton vezetőedzője): – Próbáltuk a saját játékunkat játszani és dominálni a mérkőzésen. Ellenfelünk nagyon jól zárt, kevés teret hagyva a támadásainkra, ám elég jól futballoztunk ahhoz, hogy végül gólokat tudjunk szerezni. Teljesen megérdemeltük ezt a győzelmet. Kihagytunk néhány helyzetet, szerezhettünk volna több gólt is, de egy jó kezdet volt a mai meccs az előttünk álló nagy kihívások előtt.José Gomes (a Videoton vezetőedzője): – Próbáltuk a saját játékunkat játszani és dominálni a mérkőzésen. Ellenfelünk nagyon jól zárt, kevés teret hagyva a támadásainkra, ám elég jól futballoztunk ahhoz, hogy végül gólokat tudjunk szerezni. Teljesen megérdemeltük ezt a győzelmet. Kihagytunk néhány helyzetet, szerezhettünk volna több gólt is, de egy jó kezdet volt a mai meccs az előttünk álló nagy kihívások előtt.

Selymes Tibor (a Kaposvár vezetőedzője): – Amit az első ötven-hatvan percben láttam, azzal elégedett voltam. Több fiatal játékost is megnéztem a mai találkozón, ők sem okoztak csalódást. Fontos volt, hogy jó meccset vívjunk, és ez sikerült. Az első négy-öt forduló a bajnokságban számunkra nagyon fontos, érthetően az élvez prioritást, ezért most a leglényegesebb, hogy a szombati, Pápa elleni első tavaszi bajnokin győzzünk.

Legfrissebb hírek

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
Tegnap, 7:54

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

A Chelsea vár Szoboszlaiékra a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:47

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

„Jókor jön ez a kupameccs” – Feczkó Tamás mindenre választ kap

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 08:25

Eljárás indult a Videoton–DVTK mérkőzés után történtek miatt

Labdarúgó NB II
2026.09.10. 09:35