Újpest: vér és arany után lilát ölthet a belga védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.03. 12:51
null
Heris a tavasszal az Újpestben játszhat (Fotó: AFC Tubize)
A belga másodosztályban szereplő AFC Tubize hivatalos honlapján tudatta, hogy középhátvédje, Jonathan Heris az Újpest FC-hez szerződik.

Az Újpest FC részéről a Nemzeti Sport Online-nak megerősítették: Heris Magyarországon tartózkodik, felvették vele a kapcsolatot, de a szerződés aláírására – a Tubize tájékoztatásával ellentétben – még nem került sor. Információink szerint a 23 éves középső védő a napokban tényleg aláírhat a lilákhoz.

Heris az FC Brussels neveltje, a 2013–14-es idényben került a „vér és arany” színeket viselő Tubize csapatához. Az őszi szezonban hét bajnoki mérkőzésen szerepelt a szintén a Duchatelet család érdekeltségébe tartozó csapatban.

Az Újpest a téli átigazolási időszakban két szenegáli futballistával – Lansana Sagna és El Hadji Sidibe a Racing Club de Dakartól érkezik – és a szintén Duchatelet-érdekeltségű Standard Liege-től kölcsönvett montenegrói Nebojsa Koszoviccsal erősítette meg keretét.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Nebojsa Koszovics (montenegrói, Standard Liege – Belgium), Nagy János (Szigetszentmiklósi TK – kölcsönből vissza), Lansana Sagna (szenegáli, Racing Club de Dakar – Szenegál), El Hadji Sidibe (szenegáli, Racing Club de Dakar – Szenegál), Zamostny Balázs (Vasas, kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Grégory Christ (francia, Royal White Star Bruxelles – Belgium), Egerszegi Tamás (gyirmóti kölcsön után Diósgyőri VTK), Erős Ronald (?), Horváth Richárd (Ceglédi VSE, próbajáték), Loic Nego (francia, Charlton Athletic – Anglia), Szélesi Zoltán (Vasas ?), Vermes Krisztián (Mezőkövesd ?)
Kiszemeltek: Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Jonathan Heris (belga, Tubize – Belgium)

 

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik