Nem született gól a sereghajtók meccsén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.29. 15:59
null
Nem bírt egymással a Kaposvár és a Paks (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB I 22. fordulójában a sereghajtó Kaposvári Rákóczi, az utolsó előtti MVM Paks csapatát fogadta. A gól nélküli, alacsony színvonalú első félidőt követően a második játékrészben a vendégek előtt adódott valamivel több lehetőség, azonban egyik csapat sem tudott betalálni.

A meccs első félidejében sajnos a csapatok nem cáfolták meg a tabellán elfoglalt helyezésüket. A meccs első említésre méltó jelenete a 16. percben egy sárga lap volt, az első kapu felé szálló labda a 24., az első kaput is eltaláló lövés pedig a 33. percben volt, az is egy távoli Windecker József-bomba.

A teszetoszaságot először Selymes Tibor unta el, aki már a 37. percben cserélt. Ez használt is a hazaiaknak, akik a félidő végén egy kicsit fel is pörögtek, de igazi nagy helyzet ez után sem alakult ki a szünetig.

A második félidőben valamivel élénkebb lett a játék, s már a helyzet sem maradt el, de ez a vendégek előtt adódott, miután egy óriási hazai védelmi hiba után Kecskés Tamáshoz került a labda, aki egyedül volt a bal oldalon, de 14 méterről a kifutó Antal Botond kapusba lőtt.

Kecskésnek volt egy ígéretes lövése is, viszont ezután némileg furcsa módon Csertői Aurél a 60. percben lecserélte az addigi legaktívabb játékosát. Ki is egyenlítődött a játék, védenivalója azonban ezt követően is inkább a hazaiak kapusának volt. Gól azonban csak nem akart születni, viszont annál több sárga lap, összesen kilenc.

A gólnélküli döntetlennel a paksiak ugyan elmozdultak a 15. helyről, de mindezt csak annak köszönhették, hogy a velük azonos pontszámmal álló MTK még nem lépett pályára a fordulóban.

LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ
KAPOSVÁR–PAKS 0–0
ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS
JEGYZŐKÖNYV
TABELLA

LABDARÚGÓ NB I, 22. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Március 28., péntek
19.00
Mezőkövesd–Budapest Honvéd 1–0
Solymosi Péter
Március 29., szombat
14.00
Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia FC 2–3
Németh Ádám
16.00Kaposvári Rákóczi–MVM Paks 0–0Fábián Mihály
16.00
Pécsi MFC–Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 0–0Vad II István
18.00Ferencváros–Lombard Pápa 4–0Becséri Dániel
20.00Győri ETO–MTK 3–0Farkas Ádám
Március 30., vasárnap
16.30
Videoton–Debreceni VSC-Teva (Tv: M1)
Iványi Zoltán
18.30
Haladás–Újpest FC (Tv: Sport2) Andó-Szabó Sándor
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK

 

 

AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 21 13 6 2 46–21 +25 45
2. Győri ETO 22 11 7 4 36–26 +10 40
3. Videoton FC 21 11 5 5 38–20 +18 38
4. Budapest Honvéd 22 9 6 7 32–25 +7 33
5. Ferencváros 22 9 6 7 35–31 +4 33
6. Pécsi MFC 22 9 6 7 34–31 +3 33
7. Diósgyőri VTK 22 8 9 5 35–29 +6 33
8. Haladás 21 8 8 5 29–24 +5 32
9. Újpest FC 21 7 7 7 36–35 +1 28
10. Puskás Akadémia FC 22 7 6 9 30–39 –9 27
11. Kecskeméti TE 22 6 9 7 26–33 –7 27
12. Lombard Pápa FC 22 7 5 10 25–33 –8 26
13. Mezőkövesd 22 6 4 12 23–38 –15 22
14. MVM Paks 22 4 8 10 25–35 –10 20
15. MTK Budapest 22 4 7 11 22–29 –7 19
16. Kaposvári Rákóczi 22 2 7 13 18–41 –23 13
Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda NB I: hosszabbításos Alba-győzelem Kaposváron

Kosárlabda
2026.01.25. 21:02

Bognár György: Ha nem egy ilyen szerencsés góllal, akkor megnyerhettük volna a kapufákkal a meccset

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 08:37

Női röplabda MK: a Kaposvár legyőzte a Vasas SC-t a negyeddöntő első felvonásán

Röplabda
2026.01.23. 22:13

Magyar bajnok és kupagyőztes játékost szerződtetett az NB III-as Kaposvár

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 12:28

Női röplabda Extraliga: a Nyíregyháza öt játszmában megverte a Vasast

Röplabda
2026.01.20. 21:09

Férfi röpi: venezuelai válogatott center érkezett Kaposvárra

Röplabda
2026.01.14. 18:48

Férfi röplabda Extraliga: súlyosan megsérült a Kaposvár centere

Röplabda
2026.01.12. 20:25

Női röplabda Extraliga: simán nyerte a Kaposvár elleni rangadót a Vasas

Röplabda
2026.01.11. 17:04
Ezek is érdekelhetik