NB I: Korábban sokat tettünk a bankba, most kivettünk - Szivics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.20. 21:20
A DVTK 1–0-s győzelem után három ponttal gazdagodott a Mezőkövesd-Zsóry vendégeként az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában. A mérkőzés egyetlen találatát Bacsa Patrik szerezte a 91. percben. Véber György, a házigazdák vezetőedzője szerint egy pontot mindenképpen megérdemeltek volna, de a hármat sem tartotta elképzelhetetlennek, a győztes együttes szakvezetője, Tomiszlav Szivics szerint a korábban befektetett energia most térült meg.

„Toldozott-foltozott összeállításban léptünk pályára az eltiltások és sérülések miatt – idézte a dvtk.eu Véber Györgyöt, a vesztes gárda vezetőedzőjét. – Röviden összefoglalva: nem érdemeltünk vereséget, minimum a döntetlen járt volna nekünk. Mi semmit nem tudtunk kivenni abból, amit beletettünk ebbe a meccsbe. Köszönöm a kollégám szép szavait, mert vesztes mérkőzés után mindig jólesik.”a dvtk.eu Véber Györgyöt, a vesztes gárda vezetőedzőjét. – Röviden összefoglalva: nem érdemeltünk vereséget, minimum a döntetlen járt volna nekünk. Mi semmit nem tudtunk kivenni abból, amit beletettünk ebbe a meccsbe. Köszönöm a kollégám szép szavait, mert vesztes mérkőzés után mindig jólesik.”

„Ahogy előre is mondtam, a szépségben nem haltunk meg – értékelt a diósgyőriek trénere, Tomiszlav Szivics. – Egy jó csapat ellen játszottunk, végig nagy taktikai csatát vívtunk, sakkoztunk a kollégámmal. Az első félidőben volt pár helyzet, ma hosszabb volt a kispadunk, ezzel nyertünk. Az utolsó percekben elért sikerhez szerencse is kellett, de korábban volt, amikor éppen ez hiányzott. Korábban sokat tettünk a bankba, most pedig kivettünk. Gratulálok a csapatnak, fontos győzelem volt, de együtt érzek Véber Györggyel, és a mezőkövesdieknek tiszta szívből kívánom a bennmaradást.”

Legfrissebb hírek

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Korai gól döntött, a Tiszakécske legyőzte a több helyzetet is elhibázó Mezőkövesdet

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:18

Három NB II-es mérkőzést is elhalasztanak szombaton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 11:03

Három pontot ért a remek fejes Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.07.26. 20:52

Ötgólos meccsen verte a DVTK az újoncot, góleső Fehérváron, kikapott a KTE Ajkán – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:52

Hátrányból, nehezen nyert Nagykanizsán a DVTK

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 17:23

Diósgyőri számlák – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB II
2026.07.22. 22:49