Videoton: A célunk a második hely a bajnokságban - Gomes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.01. 11:15
José Gomes, a Videoton labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint megérdemelték volna a győzelmet a DVSC-Teva ellen 2–1-re elveszített rangadón. A szakember ezt a saját neve alatt (josegomescoach.com) futó blognak mondta.

„Jobbak voltunk, egy nullára vezettünk, de a Debrecen egy bizarr öngóllal egyenlített, és aztán a vezetést is átvette. A második félidőben fölényben voltunk az ellenféllel szemben, sok helyzetet dolgoztunk ki, bár a rivális is kidolgozott néhány kontralehetőséget. Az alapján, ahogy játszottunk, megérdemeltünk volna a győzelmet” – mondta a portugál tréner.

A bajnoki elsőségért való versenyfutásról lemondóan nyilatkozott José Gomes. „Ezzel gyakorlatilag lemondhatunk a bajnoki címről. Az első három helyezett indulhat az európai kupákban, és a meccs után a célunk a második hely a bajnokságban” – mondta a Videoton edzője.

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:40

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

A jövő héten megtörténhet a tulajdonosváltás a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2026.08.02. 19:01

Előnyről kapott ki a Vidi Barcikán, létszámfölényben ikszelt a KTE – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 19:35