FTC: Doll az NB III-ba irányította Laczkót, nem ment, azóta nem játszik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.20. 07:00
null
Laczkó Zsolt a Győr ellen még kezdő volt, azóta kegyvesztetté vált a Fradiban (Fotó: Veres Viktor)
Télen nagy reményekkel érkezett a Ferencvároshoz Laczkó Zsolt az olasz Padovától. A védőként és középpályásként is bevethető futballista azonban három meccsen mindössze 159 percet játszott, nyáron várhatóan távozik.

 

A még mindig csak 27 éves, 22-szeres válogatott Laczkó Zsolt hét éve, három szezonon keresztül szerepelt a Ferencvárosban, télen visszatért a zöld-fehérekhez, de a visszatérés nem úgy alakult, ahogy ő és a klub is szerette volna.

Az eddig lejátszott tizenkét mérkőzésen csupán 159 percet töltött a pályán, pedig hazaérkezése után az ETO elleni első tavaszi bajnokin a kezdőben kapott helyet. Belső, védekező középpályásként számított rá Thomas Doll vezetőedző, noha a poszt idegen volt a leginkább bal oldali védőt vagy bal oldali középpályást játszó futballistának.

Nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt, de szégyent sem vallott, s a Fradi német mestere a következő, MTK elleni találkozón is a kezdőbe jelölte a kisebb sérülésre panaszkodó játékost. Nos, a hetvenedik percig bírta a 3–2-re elvesztett örökrangadón. A meccs után két hét pihenést javasoltak számára az orvosok, azóta viszont teljes a mellőzöttség.

A Nemzeti Sport úgy tudja, Laczkó Zsolt beszélt Thomas Doll-lal, s az edző azt javasolta a válogatott labdarúgónak, erősödjön, játsszon a Lipcsei Péter irányította NB III-as csapatban.

Az ötletet azonban méltánytalannak tartotta a futballista. Így, mivel nem vállalta az NB III-at, konfliktusa támadt a német edzővel, s azóta, bár teljesen egészséges, rendszerint a kispadot koptatja – csupán egyszer, a DVTK elleni mérkőzésen játszott csereként.

Laczkó Zsolt érthetően elégedetlen a sorsával, s a bajnokság befejezése után búcsúzni készül a Ferencvárostól, melynél anno elkezdődött a profi pályafutása. A Padovával kötött szerződése lejár (télen kölcsönbe tért haza), így szabadon és ingyen igazolható.

 

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
5 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28