NB I: Ha úgy vesszük, semleges pályán játszottunk - Kondás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.10. 22:25
Kondás Elemér, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva vezetőedzője szerint nagyon nehéz volt a Nagyerdei Stadion első bajnokija az Újpest ellen, mivel még nem sokszor gyakoroltak az új létesítményben, és a nagy szurkolótábornak is meg akartak felelni a játékosok.

„Az első harminc percben jól játszottunk, de két nagyon buta hibából kaptunk két gólt, bár az első után még sikerült egyenlítenünk. Hiába játszottunk jól, ez nem ért egy pontot sem. A Debrecen jobb csapat volt. Gyakran nem vagyunk elég koncentráltak, a szezon hátralévő részében jobban kell figyelnünk" – mondta Nebojsa Vignjevics a Sport Tv kamerája előtt.Nebojsa Vignjevics a Sport Tv kamerája előtt.

„Emlékezetesre sikeredett a stadionavató, nagyon nehéz meccset játszottunk. Csak nekünk volt veszítenivalónk, az Újpest nyugodtan és jól játszott. Bennünk ott volt, hogy az első meccsünk a Nagyerdei Stadionban rengeteg néző előtt, és a bajnokság szempontjából is nagyon fontos volt a találkozó. Nagyot küzdöttünk. Ha nem is szép játékkal, de nyerni tudtunk. Ha úgy vesszük, semleges pálya volt ez, mert nemrég készült el, és még keveset tudtunk edzeni benne, ráadásul a játékosok nyilván felfokozott érzelmi állapotban voltak, meg akartak felelni a nagy számú közönségnek" – nyilatkozta Kondás Elemér.

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
22 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
Tegnap, 16:57

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
Tegnap, 10:37

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25