Videoton: Gattuso mindenben megegyezett a klubbal - sajtóhír

2014.05.13. 12:52
null
Az olasz hírportál szerint Gattuso Fehérváron folytatja a pályafutását (Fotó: Reuters)
Az olasz Tuttomercatoweb értesülései szerint a korábbi világbajnok játékos, Gennaro Gattuso mindenben megegyezett a Videotonnal, és ő lesz José Gomes utódja a vezetőedzői poszton.

 

Az olasz honlap az elmúlt héten részletesen beszámolt arról, hogy Gattuso Magyarországon járt, és egyeztetett a klub vezetőivel. A mostani cikk szerint a hír hivatalossá válásához már csak a bejelentés hiányzik.

Ahogy arról az olasz források írtak, a Videoton kétéves szerződési ajánlatot tett Gattuso elé, akinek más megkeresései is vannak, többek között Görögországból az AEK Athéntól keresték, míg hazájában a Sassuolo és a Novara érdeklődött szándékai felől.

A pályafutása jelentős részét az AC Milanban töltő Gattuso az elmúlt szezon végén vonult vissza a játéktól, játékos-edzőként rövid ideig a Siont irányította, majd az aktuális idény elején feliratkozott Maurizio Zamparini áldozatai közé, a Palermo tulajdonosa három hónap után menesztette (a Serie B-ben két győzelem, egy döntetlen és három vereség után).

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
11 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
23 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00