Győri ETO: még nem tudni, hol köt ki a távozó légiós

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.02. 08:33
A salvadori Rafael Burgos biztosan elhagyja a labdarúgó NB I-ben második helyen végző Győri ETO-t. Azt azonban még nem lehet tudni, hova igazol a válogatottal készülő csatár.

„Sajnos a gólkülönbség miatt másodikok lettünk Magyarországon a Győrrel. Ugyanakkor örülök, hogy részese lehettem a klub történelmének, a második helyen végeztünk” – idézi az EDH Deportes Rafa Burgost.

Burgos tagja a salvadori keretnek, amely a brazíliai vb előtt Elefántcsontparttal és Spanyolországgal játszik felkészülési találkozót.

„Castillo mester tudja, miért minket hívott meg a válogatottba. Arturo Álvarezzel – akivel együtt repültünk haza – azt beszéltük, szeretnénk megváltoztatni a válogatottról kialakított képet. Ez a két találkozó jó lehetőség arra, hogy elnyerjük a szurkolók bizalmát és támogatását. Csatárként nyilván szeretnék gólokat lőni, de az a fontos, hogy a csapat jól teljesítsen és nyerjen.”

Mint ismert, Burgos az idény végén biztosan elhagyja a Győri ETO-t, azt azonban még nem tudni, hol folytatja pályafutását.

„Most csak a válogatottra gondolok, semmi másra. Az ügynökeim értesítenek, ha a jövőmet illetően bármi történik” – mondta Burgos.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYŐRI ETO-NÁL
Érkezők: Windecker József (Paks – kölcsönből vissza?)
Távozott/távozhat: Rafael Burgos (salvadori, ?), Vladimir Djordjevics (szerb, ?), Mihai Nicorec (román, ?), Lazar Sztanisics (szerb, ?), Takács Ákos (?), Rafe Wolfe (jamaicai, Ferencváros?)
Kiszemeltek: Priskin Tamás (Austria Wien – Ausztria, legutóbb Maccabi Haifa – Izrael), Ivan Rados (horvát, DVTK)

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
14 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08