Győr: Három csík, négy karika, három trófea - Horváth F.

2014.07.08. 15:07
A Győri ETO labdarúgócsapatának vezetőedzője, Horváth Ferenc szerint a mérkőzést eldönteni képes játékosokból jól állnak, míg szezonbeli terveit illetően a rá jellemző fanyar humorral annyit jegyzett meg, hogy a szponzorokat megjelenítő három csík és négy karika mellé bizony három trófea dukálna.

„A szabadság alatt is dolgoztak a játékosok, így az alapozást már olyan erőállapotban tudtuk elkezdeni, hogy egyből lehetett terhelni őket – nyilatkozta a szakvezető. – Ami nagyon nagy előny, hiszen így könnyebben fel tudjuk készíteni őket az El-mérkőzésre. Közel két hete edzünk, nagyon jól dolgoznak a srácok, így nagy reményekkel vágunk neki a szezonnak. Szeretnénk minél több trófeát begyűjteni, ha stílszerű akarok lenni, akkor azt mondom: van három csíkunk és négy karikánk, jó lenne hozzá három trófea.”

A győriek a Göteborg (svéd)–Fola Esch (luxemburgi) párharc továbbjutójával találkoznak majd az Európa-liga második selejtezőkörében, az első, svédországi mérkőzésen nem született gól.

„Nem számítottam erre az eredményre, de azok után, amit a segítőim elmondtak, valahol érthető. Hét francia játszik a nagyon gazdag luxemburgi csapatban, kevés hazai játékossal. Ahogy hallottam, nagyon jól játszottak, még közelebb is álltak a győzelemhez, mint a svédek. Tudomásul kell venni, amint az az eredményekből is látszik, mindenhol megtanultak futballozni. Azt látom a vébén is, hogy védekezni már mindenki stabilan tud, aztán az a csapat lesz a jobb, amelyiknek vannak olyan játékosai, akik el tudnak dönteni meccseket. Azt gondolom, hogy ebben mi jól állunk.”

Legfrissebb hírek

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00

„Nincs kétség: baj van a paradicsomban” – skót lapszemle

Európa-liga
2026.09.18. 07:38

Borbély Balázs: Mélyre húzódni öngyilkosság lett volna!

Európa-liga
2026.09.17. 23:50

Daniel Arzani: Örülök, hogy most megtapasztalhattam, amit itt korábban nem tudtam

Európa-liga
2026.09.17. 23:35

Értékelje a Ferencváros játékosainak Celtic elleni teljesítményét!

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Bravúros ferencvárosi győzelem a Celtic otthonában

Európa-liga
2026.09.17. 22:51

Arzani bombagólt lőtt, Zachariassen sarokkal talált be a Celtic ellen – videók

Európa-liga
2026.09.17. 22:16