Haladás: Jefremovot és Arrast szerződtetné Artner

V. G.V. G.
2014.07.31. 12:22
Továbbra sem zárható ki, hogy légiós csatlakozik az amúgy jobbára helyi kötődésű, illetve saját nevelésű labdarúgókra építő Haladás csapatához. A nyáron egymásnak adták a szombathelyi öltöző kilincsét a külföldről betoppanó próbajátékosok, ám úgy fest, ketten közülük már meggyőzték Artner Tamást, ezért a szakember javasolta – helyesebben kérte – a szerződtetésüket.

Ahogy arról legutóbb beszámoltunk, nemrég Szombathelyen járt a francia-algériai balszélső, Szalim Arras, aki meglehetősen biztatóan mozgott az edzéseken. A csapat hivatalos világhálós oldala szerint a futballista szívesen öltözne zöld-fehérbe, ezért Tóth Miklós ügyvezető felvette a kapcsolatot a menedzserével. Kérdés, hogy a kiszemelt fizetési igényeit teljesíteni tudja-e a rendre kényszerpályán mozgó s kevés pénzből gazdálkodó egyesület.

Az ukrán védekező középpályás, Andrij Jefremov helyzete ennél is összetettebb: a 21 éves utánpótlás-válogatott gólt szerzett a Szolnok elleni felkészülési mérkőzésen (3–0), átigazolása azonban lekerült a napirendről, mert nem derült ki, hogy jár-e nevelési díj a klubjának, a Dinamo Kijevnek. A játékos hivatalos papírokkal próbálja bebizonyítani, hogy a játékjogáért egyetlen fillért sem kell fizetni, a szombathelyi vezetőség azonban csak kellő körültekintés után cselekszik.

A felsorolást a 24 éves román Mihai Onicas zárja. Mivel edzőmérkőzésen nem mutathatta meg magát, a szakmai stáb az edzésen látottak tapasztalata alapján határoz az ugyancsak korábbi korosztályos válogatott középpályás sorsáról. Ráadásul ne feledjük, várhatóan szombaton megérkezik a Lazio és az Inter korábbi rutinos támadója, az olasz Tommaso Rocchi is.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Gaál Bálint (Sopron), Katona Máté (Sopron), Nagy Olivér (Paks), Varga Gábor (Sopron), Városi Viktor (PMFC), Zamostny Balázs (Újpest – kölcsönbe). Profi szerződést kaptak: Angyal Zsolt, Gyurján Márton, Jancsó András, Rácz Barnabás, Tihanyi Olivér és Tóth Martin
Távozott/távozhat: Bosnjak Predrag(Ferencváros), Guzmics Richárd (?), Gyurján Bence (?), Halmai Ramon (MTK), Hrepka Ádám (MTK), Jagodics Márk (Ajka után kölcsönbe?), Nagy I Gábor (Újpest), Simon Ádám (Palermo – Olaszország, kölcsönből vissza, majd Videoton), Tóth Péter (Pinkafeld – Ausztria)
Kiszemeltek: Szalim Arras (algériai, legutóbb Csengtu Tiancseng – Kína), Andrij Jefremov (ukrán, legutóbb Dinamo Kijev – Ukrajna), Mihai Onicas (román, szabadon igazolható, legutóbb a Steaua Bucuresti kölcsönjátékosaként ASA Targu Mures – Románia, próbajáték), Tommaso Rocchi (olasz, szabadon igazolható, legutóbb Padova – Serie B)

 

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
23 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28