Pécs: Véber óvatosabb játékkal készül a PAFC ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.31. 12:16
Az MTK Budapest elleni hazai 4–0-s vereséggel kezdte az NB I-es idényt a Pécsi MFC, amely a 2. fordulóban pénteken majd a Puskás AFC vendégeként lép pályára. A pécsiek nyáron szerződtetett vezetőedzője, Véber György óvatosabb játékra készül, és arra, hogy egy vereség után nem forgatja fel a csapatát.

„Nem rohanhatunk fejjel a falnak, lehet, kicsit óvatosabb is lesz a játék a Puskás Akadémia ellen pénteken – nyilatkozta Véber György a Nemzeti Sportnak. – A felcsútiak középpályája rendkívül erős, de tudjuk, ha agresszív védőmunkával megakadályozzuk a játékosaikat a játékszervezésben, lehet esélyünk." Véber György a Nemzeti Sportnak. – A felcsútiak középpályája rendkívül erős, de tudjuk, ha agresszív védőmunkával megakadályozzuk a játékosaikat a játékszervezésben, lehet esélyünk."

A szakember a kezdőt illetően annyit árult el, hogy nem áll szándékában felforgatni az együttesét.

„Érkezett még két védő, a horvát Andrej Causic és a nigériai Eke Uzoma, a két légióssal több variációs lehetőségem van a védelemben. Hangsúlyozom azonban, nem cserélem le a fél brigádot már a második fordulóban."

NB I, 2. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 1., péntek
19.00
Puskás Akadémia FC–Pécsi MFC (Tv: Duna)
Solymosi Péter
20.30
MTK Budapest–Debreceni VSC (Tv: Sport1)
Iványi Zoltán
Augusztus 2., szombat
16.30
Videoton FC–Dunaújváros PASE (Tv: M1)
Bognár Tamás
18.30
Nyíregyháza Spartacus–MVM-Paksi FC (Tv: Sport1)
Szabó Zsolt
20.30
Kecskeméti TE–Szombathelyi Haladás
Farkas Ádám
Augusztus 3., vasárnap
16.30
Lombard Pápa–Ferencváros (Tv: M1)
Fábián Mihály
18.30
Győri ETO FC–Budapest Honvéd (Tv: Sport2)
Németh Ádám
20.30
Újpest FC–Diósgyőri VTK (Tv: Sport2)
Vad II István

 

Legfrissebb hírek

Roberto Carlos és a Real Madrid igazgatója meglátogatta Puskás Ferenc sírját

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:35

Nívós ellenfelekkel készült a bajnoki rajtra a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 10:40

Pinezits Máté: Zavar, hogy a butaságunkkal megajándékoztuk az ellenfelet

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 09:01

Az MTK újra kétgólos hátrányból egyenlített, de a Puskás Akadémiáé lett a három pont

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 19:28

Kerezsi Zalán: Szeretek gólt szerezni, élvezem, ha csatár lehetek

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:30

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Már nem hibátlan a Puskás Akadémia – két góllal kikapott otthon a Kisvárdától

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 21:51

A Fradi öt éve nem látott pocsék rajt után a Vasas ellen javítana

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 13:30