FTC: Tuijp egy évre kölcsönben hazatér - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.14. 11:19
null
Remek kezdés – gyenge folytatás. Jack Tuijp gólt lőtt a Pécs ellen, aztán eltűnt… (Fotó: Grnák László)
A holland másodosztályú Helmond Sporthoz kerülhet a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros támadója, Jack Tuijp.

 

Tuijp tavaly júliusban azzal a céllal került a Fradihoz, hogy Böde Dániel mellett még egy gólerős támadó szerepeljen a zöld-fehér csapatban. Remekül kezdődött a csatár ferencvárosi időszaka, a Pécs elleni találkozón az ő góljának is köszönhetően 2–1-re nyert a Ferencváros.

A második mérkőzésén hazai pályán így már Böde nélkül, egyedüli centerként kezdett a Videoton ellen, ám több ziccert is elpuskázott, a Fradi kikapott, róla pedig kiderült, hogy erőnléti problémákkal küszködik. Ezt követően Ricardo Moniznál elvétve, Thomas Dollnál pedig egyáltalán nem kapott lehetőséget a bizonyításra, ráadásul a tartalékcsapatban sem játszhatott, ezért az utánpótláscsapatnál edzett.

A hírek szerint magas fizetése miatt nem akarnak szerződést bontani vele az Üllői úton, a voetbalzone.nl információi szerint azonban egy évre kölcsönbe visszatérhet Hollandiába, a Helmond Sporthoz. Korábbi klubjában, a szintén másodosztályú Volendamban, 296 mérkőzésen 145-ször volt eredményes.

Tuijp szerződése a transfermarkt.de adatai szerint 2016. június 30-ig érvényes a Ferencvárossal, amelyben hét NB I-es találkozón egy gólt szerzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Batik Bence (MTK – kölcsönből vissza), Bosnjak Predrag (Haladás), Emir Dilaver (osztrák, Austria Wien – Ausztria), Gera Zoltán (szabadon igazolható, legutóbb West Bromwich Albion – Anglia), Tomislav Havojic (horvát, NK Istra 1961 Pula – Horvátország), Stjepan Kukuruzovic (svájci-horvát, FC Zürich – Svájc), Benjamin Lauth (német, 1860 München – Németország),Nagy Dániel (VfL Osnabrück – Németország), Michal Nalepa (lengyel, Wisla Kraków – Lengyelország), Orosz Márk (Lombard Pápa – kölcsönből vissza), Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen, kölcsönbe – Németország), Tarczy Pál (Soroksár)
Távozott/távozhat: Muhamed Besic (bosnyák, Everton – Anglia), Csilus Tamás (Lombard Pápa – kölcsönbe), Ulysse Diallo (mali, Arouca – Portugália), Gál Szabolcs (Lombard Pápa?), Hidvégi Sándor (MTK – kölcsönbe), Julian Jenner (holland, ?), Aleksandar Jovanovic (bosnyák, DVSC), Józsi György (Dunaújváros), Kunsági Roland (Mezőkövesd – kölcsönbe), Kurucz Péter (Soroksár – kölcsönbe), Laczkó Zsolt (?), Leonardo (brazil, 1860 München – Németország), Mark Otten (holland, visszavonul?), Orosz Márk (Dunaújváros), Péter Antal (Soroksár – kölcsönbe), Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen – német, kölcsönből vissza), Jack Tuijp (holland, Helmond Sport?), Arsenio Valpoort (holland, RKC Waalwijk – Hollandia)

 

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
1 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24