NB I: „Az idény leggyengébb játékával szereztünk pontot"

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.09. 22:30
Véber György, a Pécsi MFC labdarúgócsapatának vezetőedzője igen kritikus volt csapatával az Újpest elleni  1–1-es bajnoki után. A szakembert a lelátóra száműzték a mérkőzésen.

„A kispadról is ugyanúgy láttam a meccset, mint a lelátóról – az idény leggyengébb játékával szereztünk egy pontot. Szakmailag nagy tanulságokkal szolgált a meccs, a többiről nem szeretnék beszélni, mert annak bírósági következményei lennének, meg jönnének a nyílt levelek... Nagyon gyenge teljesítmények voltak nálunk, ez azért is sajnálatos, mert a múlt heti szép játékunkkal lettek volna győzelmi esélyeink. Tudom az okát a visszaesésnek, ennek egy személyben én vagyok a felelőse, de járom tovább az utamat. Ha ebben mindenki partner, akkor hamar egy hullámhosszra kerülünk majd, addig is ez a mérkőzés legyen az én saram, viszont hiszek abban, hogy hosszú távon ennek meglesz az eredménye" – idézi Vébert az ujpestfc.hu.Vébert az ujpestfc.hu.

„Az első félidőben nem igazán alakult ki a játék ritmusa. Próbáltuk járatni a labdát, próbáltunk rést találni a Pécs védelmén, de ez nem sikerült, mert ellenfelünk nagyon szervezetten játszott. Úgy érzem, fölényben voltunk, de ettől függetlenül nem tudtunk kialakítani túl sok helyzetet, hiányoztak az utolsó passzok, majd adtunk egy büntetőt a pécsieknek. A második félidőben emiatt agresszívabban léptünk fel, ezzel persze bevállaltuk azt, hogy a pécsiek játékosainak több helyet hagyunk, küzdöttünk is eleget a gyors labdarúgókkal, ezt a feladatot nagyjából sikerült megoldanunk, viszont támadást csak egyet tudtunk végigvinni – igaz, azt szép góllal fejeztük be. A gól után valamiért idegesen játszott a csapat, ha higgadtabbak vagyunk, akkor megnyerhettük volna a meccset, ezért bánt, hogy nem tudunk három ponttal távozni" – értékelt az Újpest trénere, Nebojsa Vignjevics.

LABDARÚGÓ NB I, 3. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 8., péntek
19.00
MVM-Paksi FC–MTK Budapest 3–0
Solymosi Péter
Augusztus 9., szombat
16.30
Budapest Honvéd–Nyíregyháza Spartacus 0–1
Farkas Ádám
16.30Videoton FC–Győri ETO FC 3–2Iványi Zoltán
18.30
Lombard Pápa–Kecskeméti TE 3–2
Szabó Zsolt
18.30Pécsi MFC–Újpest FC 1–1
Erdős József
20.30

Debreceni VSC–Puskás Akadémia 2–0

Fábián Mihály
Augusztus 10., vasárnap
18.30
Diósgyőri VTK–Szombathelyi Haladás (Sport2) Németh Ádám
A Ferencváros–Dunaújváros PASE mérkőzést a hazai csapat Chelsea elleni, vasárnapi stadionavatója miatt későbbre halasztották, az új időpont még nem ismert.
Legfrissebb hírek

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Az MTK újra kétgólos hátrányból egyenlített, de a Puskás Akadémiáé lett a három pont

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 19:28

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

Nebojsa Vignjevics: Legközelebb kétszer is meggondolom, mit vállalok el

Labdarúgó NB I
2026.04.22. 17:28

Vignjevics: Boldogtalan játékosokkal nem lehet győzni

Labdarúgó NB I
2026.04.19. 07:13

A kiesés után a DVTK menesztette Nebojsa Vignjevics vezetőedzőt – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.04.18. 23:51

Keane: A jó játékosokat jobban kellene védeni; Vignjevics: Harakirit követtünk el

Labdarúgó NB I
2026.04.11. 07:25