NB I: Kétszer is vezettünk, ült, amit elterveztünk - Horváth F.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.09. 18:54
A Videoton–Győri ETO találkozót követően a két csapat vezetőedzője egyetértett abban, hogy remek találkozót játszottak. A kétszer is hátrányba kerülő fehérváriak mentek az egy pontért, végül három lett belőle.

„Egy ilyen jó és erős csapat ellen, mint a Győr, kiváló, hogy kétszer is felálltunk hátrányból – ez különösen nagy fegyvertény. Az ETO jól hajtja végre a védekezésből az átállást a támadásokba, remekül játszik, tudtuk is előre, hogy ennyire erősek lesznek" – mondta a Sport Tv-nek Joan Carillo Milan, a Videoton vezetőedzője.Joan Carillo Milan, a Videoton vezetőedzője.

„Tudtuk, hogy a Győr fizikailag nagyon erős, nagyon jól bírja az utolsó percig az iramot. Más lehetőségünk nem volt, mint hogy támadólag lépjünk föl, és legalább az egyik pontot próbáljuk megszerezni. Ez annyira jól sikerült, hogy végül győztünk, de lehet, hogy ez egy másik napon nem sikerült volna."

Az ETO-t irányító Horváth Ferenc érthetően csalódott volt, de ő is egyetért abban, hogy jó meccset játszott a két csapat.

„Nagyon jó mérkőzés volt, és nagyon jó egy ilyen mérkőzést megnyerni, mert sok mentális energiát ad. Viszont nagyon rossz elveszíteni, és nehéz utána ebből felállni. Megtettünk mindent a siker érdekében, de kis dolgokon múlik az ilyen győzelem. Mondhatnám azt is, hogy a második góljuk előtt nem biztos, hogy szöglet volt. Nagyon sok apró összetevője van egy ilyen mérkőzésnek, ma sajnos a rossz oldalon álltunk. Kikaptunk, de megtettünk mindent a győzelem érdekében. Nehéz fordulópontokról beszélni, kétszer is vezettünk, ült, amit elterveztünk. A Videoton jó csapat, tudtuk, hogy erős pontrúgásból, de elég sok pontrúgása volt, ami hiba volt a részünkről, hogy engedtük" – vélekedett Horváth Ferenc.

Legfrissebb hírek

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
Tegnap, 7:54

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

„Jókor jön ez a kupameccs” – Feczkó Tamás mindenre választ kap

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 08:25

Eljárás indult a Videoton–DVTK mérkőzés után történtek miatt

Labdarúgó NB II
2026.09.10. 09:35

Németh Dániel duplájával fordított és nyert a Videoton a DVTK ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.07. 21:23

„Zajlanak az egyeztetések a Racing-csoporttal” – Cser-Palkovics András a Vidi értékesítéséről

Labdarúgó NB II
2026.09.03. 10:27

Videoton: érkezik a Puskás Akadémia csatára, szegedi védő is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 17:06