NB I: A győzelem ellenére van bennem hiányérzet - Véber

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.13. 17:09
A labdarúgó NB I 7. fordulójában a bajnokságban eddig nyeretlen Pécs 2–0-ra legyőzte a címvédő Debrecent a Nagyerdei Stadionban. A találkozó után Kondás Elemér elismerte, hogy rosszul játszottak, míg Véber György arról beszélt, hogy a győzelem ellenére van még hova fejlődnie a csapatának.

„Már az első félidőben nagyon lassan szövögettük a támadásainkat, nem támadtuk le az ellenfelet, így könnyen ki tudtak játszani minket, volt egy százszázalékos helyzetük is, azt Máté Péter még tudta blokkolni. Sajnos rosszul játszottunk, a félidőben próbáltuk rendezni a sorainkat, cseréltünk is, az ellenfelünk egyértelműen kontrákra játszott, a gól után még jobban. A végén már beküldtünk mindenkit, akitől gólt várhattunk volna, Morozovot pedig kényszerűség miatt kellett lehozni. Az ellenfél kapusa jól védett, valamint minden lövésünket blokkolták” – nyilatkozta Kondás Elemér, a hazaiak szakvezetője a Sport Tv-nek. Kondás Elemér, a hazaiak szakvezetője a Sport Tv-nek.

„Az eredménnyel és a hozzáállással elégedett vagyok, ez vezethet ki minket a gödörből. A minőségi játékot még hiányolom, gyorsabb és pontosabb rövid passzos játékkal ezt a mérkőzést hamarabb is abszolválhattuk volna, ettől függetlenül tényleg maximálisan szeretnék gratulálni a srácoknak, nagyon komoly dolog a nehéz helyzetet ilyen helyen megfordítani. Kidolgozott gólhelyzet talán nem is volt az ellenfél oldaláról, pontrúgásokból veszélyeztetett, ami azért más jellegű játékra utal. Ebben a csapatban az egyéni kvalitások magasak, amit mindenki ellen fel kell vállalniuk a játékosoknak” – nyilatkozta Véber György, a Pécs vezetőedzője a mérkőzés után a Sport Tv-nek.

Legfrissebb hírek

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

Labdarúgó NB I
4 órája

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
Tegnap, 19:50

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
Tegnap, 16:57

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
Tegnap, 10:37

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10