NB I: Elek Ákos nem haragszik Sándor Györgyre

2014.09.29. 18:18
A Videoton 2011-es bajnokcsapatának két alapembere, Sándor György és Elek Ákos vasárnap ellenfélként találkozott egymással, és egy balszerencsés esetet követően a Vidi jelenlegi csapatkapitánya sérülést okozott a diósgyőri középpályásnak.

Az első félidő derekán Sándor és Elek vívtak meg egy párharcot a levegőben, az eset vége sajnálatos sérülés lett. „Természetesen azonnal elnézést kértem Ákitól, és a meccs után az öltözőfolyóson is bocsánatot kértem tőle, amiért akaratomon kívül sérülést okoztam neki. Ákosban semmi harag nem volt, megbeszéltük, hogy ez sajnos benne van a fociban. Gratulált a győzelmünkhöz, majd sok sikert kívántunk egymásnak, és barátságban váltunk el” – mondta az esetről a vidi.hu-nak Sándor György.vidi.hu-nak Sándor György.

A klubhonlap érdeklődésére Elek Ákos elárulta, hogy az első félidőben kissé zavarta a játékban a sérülése, a szünetben két öltéssel összevarrták a szeme alatt felrepedt bőrt, így a második játékrészben már gond nélkül tudott futballozni. A találkozó után, estére bedagadt a szeme környéke, de mint mondta, bízik benne, hogy egy-két napon belül teljesen meggyógyul, és természetesen semmi harag nincs benne korábbi csapattársa iránt.

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
15 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
18 órája

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

„Jókor jön ez a kupameccs” – Feczkó Tamás mindenre választ kap

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 08:25

Új ügyvezetője lett a Diósgyőr FC Kft.-nek

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 14:34