FTC: kölcsönadják a válogatott védőt, Ugraihoz ragaszkodnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.17. 14:39
Fél éves kölcsönadásra készülhet a Ferencváros válogatott labdarúgója, Bosnjak Predrag. Erről a védő menedzsere és a klub közös megegyezésben döntött.

 

A vajdasági hátvéd ügyeit intéző menedzseriroda képviselője, Illés Zoltán a rangadó.hu-nak elmondta, hogy a Ferencváros és a nyáron szerződtetett, ősszel sérüléssel is bajlódó játékos célja közös: újra játékba kell lendülnie. Ideiglenes klubja nem a Haladás lesz, hanem egy olyan csapat, amely az NB I-es mezőny első felébe tartozik. Eladni nem nagyon szeretnék, persze, ha kedvező ajánlat érkezne, még az is elképzelhető. Érdeklődők vannak, döntés még nincs.

A szintén Szombathelyről érkezett Ugrai Roland helyzete teljesen más, hozzá ragaszkodnak a ferencvárosiak, az érdeklődéseket megköszönik, de elutasítják.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Hajnal Tamás (FC Ingolstadt – Németország, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Popov Patrik, Haris Attila
Kiszemeltek: Elek Ákos (DVTK)
Távozók:
Kölcsönbe távozók: Bosnjak Predrag (?)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
1 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
8 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
11 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
12 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34
Ezek is érdekelhetik