Haladás: Mancini 2.5 éves szerződést köt - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.05. 07:36
Olasz sajtóértesülések szerint a Haladás NB I-es labdarúgócsapata 2.5 éves szerződést köt majd a Bp. Honvédot elhagyó Andrea Mancinivel.

Olaszországban úgy tudják, hogy a szerződésről már csak az aláírások hiányoznak, ezek után hamarosan sort is keríthetnek a hivatalos bejelentésre.

Mancini Szombathelyre történő szerződését már korábban valószínűsítettük, míg a klub honlapja szombaton erősítette meg, hogy a támadó náluk kezdi meg a felkészülést.

Mancini 2013 nyarán került Kispestre, első idényében tizenkét tétmeccsen lépett pályára, a most zajló szezonban azonban már csak kettőn, utóbbin összesen 27 percet. A kiegészítő embernek számító támadó nem szerzett gólt ezeken a találkozókon.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Raffaele Alcibiade (olasz, Bp Honvéd), Laurentiu Branescu (román, a Juventus és a Virtus Lanciano közös tulajdona – Olaszország), Andrea Mancini (olasz, Bp. Honvéd, szabadon igazolható), Nagy Patrik (SV Seligenporten – Németország)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Gyűrű László (lejár a szerződése), Radó András (érdeklődnek iránta: külföld), Skriba Máté (Veszprém után ZTE?)

 

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik