Haladás: Szakály sajnálja, hogy nem kellett Szentesnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.07. 21:19
A Szombathelyi Haladás labdarúgócsapatától a ZTE-hez távozó Szakály Attila a Haladás hivatalos honlapjának elmondta: sajnálja, hogy klubot kellett váltania, ám Szentes Lázár egyértelműen jelezte neki, nem számít a játékára.

„Szentes Lázár jelezte, hogy tavasszal már nem számít rám, így ha megfelelő ajánlat érkezik, elenged. Miután én mindenképpen játszani akartam, ezért elfogadtam a zalaegerszegiek invitálását, tegnap alá is írtam a szerződést. A Mezőkövesd is hívott, végül a zalai csapat mellett döntöttem. Sajnálom, hogy távoznom kellett, mert megszerettem a Haladást, Szombathelyt, ráadásul 2009-ben itt ismertem meg barátnőmet. Nagyon megkapó, ahogy az itteni drukkerek szeretik és támogatják a csapatot, nyugodtan mondhatom: a Hali-tábor az egyik legjobb az országban” – mondta Szakály Attila a haladas.hu-nak. Szakály Attila a haladas.hu-nak.

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik