Győr: Magyarországon is többre becsülnek, mint Romániában - Miriuta
Miriuta László nagy lendülettel látott munkához a Győri ETO labdarúgócsapatánál, amelynél teljesen elégedett a körülményekkel. Főként az időközben gazdaságilag teljesen ellehetetlenülő CFR Clujtól érkezve, amely neki és több játékosnak is jelentős összeggel tartozik. A tréner a Dolce Sport oldalnak nyilatkozva elmondta, Németországban és Magyarországon is jobban megbecsülik őt, mint szülőhazájában, Romániában.
„Németországban és Magyarországon is jobban megbecsülnek, mint Romániában, ez az igazság. Valószínűleg azért, mert annak idején elhagytam az országot” – mondta Miriuta, aki játékoskarrierje során honosított labdarúgóként a magyar válogatottban szerepelhetett.
A győri körülményekre kitérve Miriuta elmondta, elégedett a klub költségvetésével, még inkább azzal, hogy a szerződésben foglaltaknak megfelelően napra pontosan teljesíti a klub az ígéreteit.
Legfrissebb hírek

Pigniczki Krisztina: A munkában hiszek
Utánpótlássport
2026.06.19. 17:54
Ezek is érdekelhetik







