KTE: a Bayern Münchentől kapott meghívót a „kis Messi”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.17. 19:00
Meghívót kapott a Bayern Münchentől Gréczi Márton, a Kecskeméti Labdarúgó Akadémia U15-ös csapatának kiválósága.

Gréczi Márton április közepén utazhat ki a Bayern Münchenhez, ahol a korosztályos csapat edzéseibe is bekapcsolódhat.

Gréczi Márton
Gréczi Márton

„Mindenképpen öröm, hogy egy ilyen nagy klub meghívta – nyilatkozta Török László utánpótlás-igazgató a kecskeméti klub honlapjának. – Dicséretet érdemel ezért mindenki, aki segítette a fejlődését, de elsősorban természetesen a játékos. Marci extra tehetség, igazi talentum, aki előtt persze még rengeteg munka áll, hogy elérje céljait. Röviden úgy tudnám leírni a játékstílusát, hogy nekünk nem kell minden héten Barcelona-meccset nézni, ha látni akarjuk Messit, mert itt van nekünk kicsiben. Ahogy eddig is, ezután is minden támogatást meg fog kapni tőlünk. Mindig vallottam, hogy a képzés mellett a tehetség utat tör magának.”

„Egészen kicsiként is kitűnt a mezőnyből már az UFC-ben, egymaga el tudott dönteni teremtornákat – mondta Csima Gyula, aki hosszú ideje Gréczi Márton edzője. – Azóta is töretlen a fejlődése, az edzéseken is becsülettel dolgozik, és a válogatottnál is elégedettek vele. Meggyőződésem, hogy korosztálya legnagyobb tehetsége, nem véletlenül állnak sorba érte itthon, de most már úgy tűnik, külföldön is.”

Maga az érintett már nagyon várja a németországi utat: „A Bayernt a tévében szoktam nézni, most én is ott lehetek náluk néhány nap erejéig, nagyon-nagyon várom már – lelkendezett Gréczi Márton. – Biztosan nagy élmény lesz egy ekkora klubnál edzeni és bepillantani a kulisszák mögé.”

Gréczi Márton bátyja, a 21 éves Gábor a Kecskemét felnőttcsapatának tagja, míg édesapjuk, a szegedi származású idősebb Gréczi Gábor ifjúsági válogatottként 1990-ben pályára lépett a Figo és Rui Costa nevével fémjelzett portugál válogatott ellen is.

Az alábbi videón az első gólt Gréczi Márton szerzi, a másodikat ő készíti elő.

Legfrissebb hírek

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
2026.09.24. 10:28

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

Hiába lőtt gyönyörű egyenlítő gólt az Elversberg, kikapott a Bayern Münchentől

Német labdarúgás
2026.09.13. 19:56

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05

A Bodö a szünetben kapust cserélt, majd öt gólt kapott a Bayern München vendégeként

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:00

Meglepetés Gelsenkirchenben, egy pontot otthon tartott a Bayern ellen a Schalke

Német labdarúgás
2026.09.05. 20:28

A Leverkusen vagy a Dortmund nyerte meg az átigazolási hajrát?

Német labdarúgás
2026.09.04. 19:36

Vezetett az Osnabrück, de négy góllal válaszolva továbbment a Német Kupában a Bayern München

Német labdarúgás
2026.09.02. 22:38