ETO: Strestík már nincs Győrben, Priso sem kell - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.04.21. 09:15
Sajtóhírek szerint Marek Strestík és Njongo Priso már nem lép pályára az anyagi gondokkal küzdő Győri ETO-ban, mert Miriuta László vezetőedző nem számol velük. Előbbi már el is hagyta a várost.

„Bár a klubnál ezt nem erősítették meg, azt hallani, hogy a vezetőedző Njongo Priso és Marek Strestík szolgálataira sem számít” – írja a kisalfold.hu.kisalfold.hu.

Priso a télen érkezett Romániából, az MTK elleni, múlt hétvégi mérkőzést megelőző hat tavaszi bajnokin pályára lépett, úgy tűnt, alapemberként számolnak vele. Strestík három találkozón jutott szóhoz ebben a naptári évben.

„Úgy tudjuk, már nincs is Győrött” – írta Strestíkről a megyei lap.

Mint ismert, Miriuta László, a Győri ETO vezetőedzője korábban azt mondta, hogy Rudolf Gergely nem játszik többet a csapatában. A szakvezető azonban a mai Nemzeti Sportban elmondta, hogy ad még egy esélyt a csatárnak – akit nem ért el telefonon…

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28