NB I: A Honvédnak jelentős erősítésre lesz szüksége - Rossi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.05.30. 21:41
A Budapest Honvéd a labdarúgó NB I utolsó, harmincadik fordulójában 2–0-ra legyőzte a Lombard Pápát, a kispesti csapat ezzel kiharcolta a bennmaradást. Marco Rossi, a Honvéd vezetőedzője egyelőre nem tudott konkrétummal szolgálni a jövőjét illetően, de úgy véli, a csapatnak jelentős erősítésre lesz szüksége ahhoz, hogy versenyképes legyen.

„Fájó a búcsú. A csapat a mérkőzésen megtette, amit az ember ilyen körülmények között elvárhat tőle, becsülettel, tisztelettel. Nem csinálták azt, hogy nem játsszák le a meccseket, hanem eljöttek, úgyhogy megemelem a kalapom előttük – mondta a Duna Worldnek Kovács László, a Lombard Pápa megbízott vezetőedzője. – Köszönöm nekik, hogy végig kitartottak. A búcsú, tizenhét-tizennyolc év után nagyon fájdalmas, nem tudom, mi lesz a következőkben a pápai futballal, fájdalmas érzés.”Kovács László, a Lombard Pápa megbízott vezetőedzője. – Köszönöm nekik, hogy végig kitartottak. A búcsú, tizenhét-tizennyolc év után nagyon fájdalmas, nem tudom, mi lesz a következőkben a pápai futballal, fájdalmas érzés.”

Marco Rossi, a Budapest Honvéd vezetőedzője még nem tudott konkrétummal szolgálni a jövőjét illetően.

„Nehéz első félidő után a második játékrészben helyreállt a rend. Az elején szenvedtünk, de megérdemeltük, hogy egy ilyen második játékrész jöjjön, ebben az évben először volt szerencsénk. Szeretném megköszönni mindenkinek az erőfeszítést, mindent megtettük a bennmaradásért, úgyhogy örülünk az eredménynek.”

„Az elnök úrral abban maradtunk, hogy csak akkor ülünk le tárgyalni a szerződésemről, amikor a Honvéd már kiharcolta a bennmaradást, ebből kifolyólag ez még hátravan. Szomorú, hogy egy ilyen történelemmel büszkélkedő csapatnak az utolsó fordulóban kell kiharcolnia, hogy ne essen ki, a Honvédra szebb jövő kéne, hogy várjon. Bízom benne, ám nem tudom, ez hogyan lesz megvalósítható. Profi szakembernek vallom magam, így annak ellenére, hogy még nincs új szerződésem, az utolsó pillanatig segítettem a gárdát a tanácsaimmal, de azt gondolom, hogy a Honvédnak ahhoz, hogy jobban tudjon teljesíteni, mindenképpen jelentős igazolásokra lesz szüksége.”

Legfrissebb hírek

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
22 órája

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09

Az első két meccs eredményére nem lehet panasz, de csatárgólokra várnak a Fáy utcában

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 11:08