Nyíregyháza: a kameruni légiós az NB III-ban is kitart

2015.06.12. 19:43
A kameruni Mohamadou Abdouraman a következő szezonban is a Nyíregyháza Spartacus játékosa marad, Téglási Gábor kapusedzővel viszont közös megegyezéssel szerződést bontottak – adta hírül az NB I-ből az NB III-ba száműzött labdarúgóklub hivatalos honlapja.

Mohamadou Abdouramannal szóban mindenben megállapodott a vezetőség, a középpályással rövidesen aláírják a szerződést. A jövő hét elején a Szpari tulajdonosa a keret összes tagjával találkozik, többen most még szabadságukat töltik – írja a nyiregyhazaspartacus.hu.

A felkészülés június 24-én kezdődik, július elején edzőtáborba utazik a csapat – immár Téglási Gábor kapusedző nélkül.

„Nagyon korrekten váltunk el, megértem, hogy az NB III-ban alacsonyabb költségvetéssel, kisebb stábbal dolgozik majd a csapat, a kapusedző kérdését házon belül, az utánpótlással közösen oldják meg. Négy évig kapusként dolgoztam a Spartacusnál, tíz évig pedig edzőként, nagyon szép éveket töltöttem itt, ezért felajánlottam a vezetőknek, hogy bármiben, amiben tudok, a jövőben is segítem a csapatot” – mondta Téglási Gábor, aki nem zárta ki, hogy rövidesen ismét együtt dolgozik a nyíregyháziakkal.

Mint ismert, a Nyíregyháza nem kapott NB I-es licencet, ezért kényszerül az NB III-ban kezdeni a következő szezont. A 31. életévében járó Abdouraman 2010 óta játszik Magyarországon, a Nyíregyháza előtt a Bőcs, majd a Diósgyőr alkalmazottja volt.

Legfrissebb hírek

NB III: legyőzte a Honvéd II az Újpest II-t, kiütötte a Vasas II a Csepelt

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 19:34

Temesvári Attila: Bódog Tamással a kispadon két-három ponttal többet szereztünk volna

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 14:22

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Nyíregyháza: cseh támadóval tárgyal a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 10:20

Visszavonult az NB I korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 20:47

NB III: az Újpest hatot rúgott a Szegednek, a Cigánd ötöt vágott Nyíregyházán

Labdarúgó NB II
2026.09.06. 20:49