DVTK: újabb fiatal kapott profi szerződést, kettő hosszabbított

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.11. 11:24
Aláírta élete első profi szerződését a DVTK-val Oláh Bálint, míg Icsó Zsolt és Timkó István meghosszabbították a korábbi, de június 30-án lejáró megállapodásukat – számolt be róla a dvtk.eu.

Mind a három futballista Diósgyőrben kezdett el focizni hatéves kora előtt, és mindhárman bemutatkoztak már a Ligakupában a nagyok között.

„Az elmúlt hónapokban szurkolóink is láthatták, hogy vannak tehetséges saját nevelésű labdarúgóink, akik nem ijednek meg akkor sem, ha mély vízben, a felnőttek között kell bizonyítaniuk” – mondta Árki Gábor, a DVTK sportigazgatója.

„Bálinttal tovább nőtt azon utánpótláskorú játékosaink köre, akik alázatos munkájuknak, teljesítményüknek, hozzáállásuknak és nem utolsósorban személyiségüknek köszönhetően kiérdemelték, hogy profi labdarúgónak mondhassák magukat. Külön öröm számomra, hogy Zsolt és István meghosszabbította a kontraktusát, mivel a jövőben rájuk is számítunk.”

„Fontosnak tartom megjegyezni, hogy mindannyiuk esetében ez egy megelőlegezett bizalom. Az utánpótlásban dolgozó szakembereinknek szeretném megköszönni az elmúlt években végzett munkájukat, hiszen ez nem csak a játékosok, hanem az ő érdemük is. Bekő Balázs nagy figyelmet fordít a fiatalokra, tudatosan és örömmel építi be a tehetségeket, így biztos vagyok abban, hogy előbb-utóbb mindenki megkapja majd a lehetőséget. A napokban várhatóan tovább nő majd a profi szerződéssel rendelkező játékosok sora, a célunk ugyanis az, hogy a nem is olyan távoli jövőben helyi srácok alkossák a DVTK csapatának a gerincét.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL

Érkezők: Halmai Ramon (MTK), Kitl Miklós(KTE), Lipták Zoltán (Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Tamás Márk (PAFC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
–

Kölcsönből visszatérők: Szabó Balázs (Soproni VSE, ?), Nikházi Márk (Dunaújváros)

Az utánpótlásból felkerültek: Balogh Alex, Boros Gábor, Bősz Levente, Csicsvári Milán, Egyed Balázs, Icsó Zsolt, Nemes Milán, Oláh Bálint, Timkó István

Kiszemeltek:Szalai Vilmos (Mezőkövesd)
Távozók: Bori Gábor (Vasas, kölcsön után végleg), Csirszki Martin (szolnoki kölcsön után Vác, szabadon igazolhatóként), Gosztonyi András (Haladás, szabadon igazolhatóként), Julian Jenner (holland, Notts County – Anglia, szabadon igazolhatóként), Milos Krsztics (szerb, szabadon igazolható), Lazar Marjanovics (szerb, szabadon igazolható), William Rocha Alves (brazil, szabadon igazolható),
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:Szalai Vilmos (Mezőkövesd)
Távozhatnak: Szabó Balázs (érdeklődnek iránta: Soproni VSE, kölcsön után végleg)

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
10 órája

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38