Paks: az egyik U-válogatott aláírt, a másik is követni fogja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.13. 12:23
A Nemzeti Sport Online már korábban jelezte, hogy jó eséllyel Papp Kristóf (Gyirmót), az U-válogatott Kővári Róbert (legutóbb PMFC) és a szintén korosztályos válogatott Asztalos Dávid (MTK) is a Paksi FC-nél folytatja pályafutását – azóta előbbi kettő már aláírt, és utóbbi kölcsönvételéről is egyezség született.

„Kővári Róberttel és Papp Kristóffal egyaránt hároméves szerződést kötöttünk. Az adminisztráció ugyan még nem zárult le teljesen, de a szerződést már aláírták. Asztalos Dávid kölcsönvételéről pedig megegyeztünk az MTK-val. Ő még nem írt alá, de az ügyintézés már folyamatban van" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a Paksi FC ügyvezetője, Haraszti Zsolt.Haraszti Zsolt.

A sportvezető hozzátette, egy csatár érkezésére még van esély, de nem minden áron – így például Rudolf Gergely hiába szabadon igazolható, nem lesz a Paks játékosa, még ha „területfelmérő" beszélgetés folyt is a támadóval...

Haraszti Zsolt elmondta, úgy érzi, jól sikerültek a nyári erősítések, mert a legfontosabb posztokra, melyekre új játékosokat kerestek, sikerült megszerezniük a kiszemeltjeiket. Nyitott kérdés még Könyves Norberté, az ügyvezető szerint ezen a héten el kell dőlnie az ügynek, ha nem tudnak megállapodni a Vasassal – amely már előszerződést kötött a szélsővel –, akkor a szerződése lejártáig, vagyis decemberig marad Pakson.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL

Érkezők: Fröhlich Roland (PMFC), Kővári Róbert (PMFC), Papp Kristóf (Gyirmót), Szakály Dénes (PAFC), Székely György (Újbuda)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Csoknyai Balázs (Bölcske, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Asztalos Dávid (MTK, kölcsönbe érkezhet), Ugrai Roland (FTC)

Távozók: Haraszti Zsolt (FTC), Könyves Norbert (Vasas – átigazolásának időpontja még kérdéses, vagy 2015 nyara, vagy 2016. január 1.), Nagy István (Szolnok, kölcsön után végleg), Simon András (Gyirmót – szabadon igazolhatóként), Tóth Dániel (szolnoki kölcsön után Nyíregyháza?)

Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Szemerédi Norbert (Bp. Honvéd)

Távozhatnak: Kiss Tamás, Máté Roland, Szekszárdi Tamás, Tamási Zsolt (érdeklődnek iránta: ZTE)

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
11 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Próbajátékosok sora a ZTE-nél, eladhatják az egyik brazilt

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 17:13
Ezek is érdekelhetik