Paks: kölcsönbe, opcióval érkezhet az MTK középhátvédje

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.12. 11:25
Új játékos húzta fel magára a Paksi FC mezét a tolnai együttes tegnapi, Dundee FC ellen 1–0-ra megnyert felkészülési mérkőzésén.

Ahogy arról a Nemzeti Sport Online elsőként beszámolt, a paksiak szerződtetnék az MTK utánpótlás-válogatott belső védőjét, Asztalos Dávidot.a paksiak szerződtetnék az MTK utánpótlás-válogatott belső védőjét, Asztalos Dávidot.

A 20 éves védő csereként pályára is lépett tegnap a skótok elleni tesztmeccsen.

Értesülésünk szerint Asztalost kölcsönvenné a következő szezonra a Paks, és az idény végén opciója lenne a játékjoga végleges megvásárlására.

A fiatal védő a 2013–2014-es szezonban egy mérkőzésen pályára lépett MTK-színekben az NB I-ben, az előző szezont kölcsönben a másodosztályú Ajkában töltötte.

Asztalos érkezése egyben azt is jelenti, hogy a korábban próbajátékon lévő Kocsis Gergő (Videoton II) nem lesz a paksi együttes futballistája.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL

Érkezők: Fröhlich Roland (PMFC), Szakály Dénes (PAFC), Székely György (Újbuda)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Csoknyai Balázs (Bölcske, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Asztalos Dávid (MTK, kölcsönbe érkezhet), Kővári Róbert (PMFC), Papp Kristóf (Gyirmót), Ugrai Roland (FTC)

Távozók: Haraszti Zsolt (FTC), Könyves Norbert (Vasas – átigazolásának időpontja még kérdéses, vagy 2015 nyara, vagy 2016. január 1.), Nagy István (Szolnok, kölcsön után végleg), Simon András (Gyirmót – szabadon igazolhatóként), Tóth Dániel (szolnoki kölcsön után Nyíregyháza?)

Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Szemerédi Norbert (Bp. Honvéd)

Távozhatnak: Kiss Tamás, Máté Roland, Szekszárdi Tamás, Tamási Zsolt (érdeklődnek iránta: ZTE)

 

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Próbajátékosok sora a ZTE-nél, eladhatják az egyik brazilt

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 17:13
Ezek is érdekelhetik