NB I: „A vezetők majd eldöntik, helyes úton járunk, vagy nem”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.23. 20:41
Az MTK Kanta József góljával 1–0-ra legyőzte hazai pályán a Videotont a labdarúgó NB I 6. fordulójának záró mérkőzésén. A kék-fehérek vezetőedzője, László Csaba és a fehérváriak megbízott edzője, Pető Tamás értékelt az M4-nek.

„Azt játszottuk, amit ma kellett. Nem volt egy gyönyörű játék, főleg az első félidő. Tudtuk, hogy a Videoton fáradt lesz, ezért megpróbáltuk őket tovább fárasztani. Biztosak voltunk abban, hogy a második félidőben kitámadnak és akkor egy kontrával meglepjük őket. A vendégek a tizenegyes után már nem tudtak megújulni. Tudtam, hogy az első félidőt nem fogják megtapsolni a nézők, de hát a futball ilyen. Van taktika, gondolkodni kell, ez pedig vagy sikerül, vagy nem. Játékban nem tudtak fölénk kerekedni, tudtuk, hogy a két belső védőjük nehezebben mozog, így le lehet őket futni. Büszke vagyok a csapatomra” – értékelt László Csaba, az MTK vezetőedzője az M4-nek. László Csaba, az MTK vezetőedzője az M4-nek.

„Többször is eldönthettük volna a mérkőzést, sajnos a második félidő végére nagyon elfáradtunk. Szerettük volna az MTK-t már a saját térfelén letámadni, ami 60 percig működött, a lehetőségeink megvoltak, de megint nem tudtunk gól szerezni. Feczesin Róbert kezezését nem láttam. A vezetők dolga eldönteni, hogy hoznak-e új edzőt, vagy nekünk adnak bizalmat. A vezetők majd eldöntik, hogy helyes úton járunk-e vagy nem” – mondta Pető Tamás, a Videoton megbízott edzője.

 

Legfrissebb hírek

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
6 órája

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
9 órája

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:41

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:49

Galéria: vezetett, de pont nélkül maradt a Szpari a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:42

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Fordított és nyert hazai pályán az Újpest a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 20:10

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:53