NB I: El kell ismerni, nagy volt a baj a Videotonnál – Garancsi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.19. 18:21
null
Nagy volt a baj a Videotonnál – a tulajdonos úgy érezte, változtatnia kell (Fotó: vidi.hu)
Burcsa Győző klubigazgató és Bernard Casoni vezetőedző távozása után Garancsi István, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton tulajdonosa nyilatkozott az előző napok történéseiről.

„El kell ismerni, nagy volt a baj a Vidinél – mondta Garancsi István a vidi.hu-nak. – Ezért is kellett fontos döntéseket hozni. Tulajdonosként azt vallom, nem a sikerek idején kell a csapat körül szerepelni, nyilatkozatokat adni, hanem az olyan helyzetekben kell határozottan fellépni, amikor bajban van a klub. Az elmúlt két napban úgy érzem sikerült orvosolni ezeket a problémákat, és most már az a fontos, hogy csak előre tekintsünk, és minél jobban megoldjuk az előttünk álló feladatokat.”

A szurkolók már hetek óta követelték Burcsa Győző és Bernard Casoni távozását.

„Nem volt nehéz meghozni a váltással kapcsolatos döntést, mert ezt hozta az élet. A csapat által nyújtott eredménytelen teljesítmény után Győző felajánlotta a lemondását, én pedig elfogadtam. Ebben a helyzetben nem is tehettem mást. A vezetőedzővel történt tárgyalások során nem volt könnyű dolgunk, mert semmilyen rugalmasságot nem tanúsított, de ma délelőttre ezt is megoldottuk. A szurkolóknak szívük joga, hogy véleményt nyilvánítsanak, ha valami nem tetszik nekik. Aki a labdarúgásban dolgozik, annak bírnia kell a kritikát.”

„Gyors, de megfontolt döntést kellett hozni a szakmai vezetői poszt betöltésével kapcsolatban. Kovács Zoltánnak ugyanúgy a futballszakmai felügyelet lesz a feladata a klubnál, mint korábban Győzőnek volt. Most elsődlegesen stabilizálnia kell a csapatot, mentálisan rendbe tenni a játékosokat, hogy mindenki nyugodtan végezhesse a munkáját. Egyetértettünk abban, hogy a jelen helyzetben az a legjobb döntés, ha nem kapkodunk, és az Európa-liga playoff mérkőzésen az eddigi másodedző, Pető Tamás irányítja az együttest, és próbálja sikerre vinni a párharcot.”

„Örülök, hogy vállalta a feladatot, ami nem megoldhatatlan, és egyben nagy lehetőség a számára. Kovács Zoltán kinevezésével kapcsolatban pedig még el kell mondanom, hogy köszönet illeti a BFC Siófok és a Vasas Kubala Akadémia tulajdonosát, György Tamást, amiért rendkívül korrekten állt a kérdéshez, és élő szerződése ellenére elengedte Zolit, aki így mostantól már a Vidi kötelékébe tartozik.”

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el.

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

„Jókor jön ez a kupameccs” – Feczkó Tamás mindenre választ kap

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 08:25

Eljárás indult a Videoton–DVTK mérkőzés után történtek miatt

Labdarúgó NB II
2026.09.10. 09:35

Németh Dániel duplájával fordított és nyert a Videoton a DVTK ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.07. 21:23

„Zajlanak az egyeztetések a Racing-csoporttal” – Cser-Palkovics András a Vidi értékesítéséről

Labdarúgó NB II
2026.09.03. 10:27

Videoton: érkezik a Puskás Akadémia csatára, szegedi védő is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 17:06

Fehérváron egyeztetett a klubvezetés Pető Tamás vezetőedzővel

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 12:35