Rekord az FTC meccsén; négy hónapos nézőcsúcs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.16. 09:36
Olvasóink már megszokhatták, hogy a Nemzeti Sport Online a labdarúgó NB I aktuális fordulóját követően a kluboktól összegyűjti a mérkőzések hivatalos látogatottsági adatait. Az 5. fordulóban az FTC–MTK örökrangadón voltak a legtöbben, a Békéscsaba felcsúti vendégjátékán pedig a legkevesebben. A meglévő adatok alapján 20 268-an választottak élvonalbeli találkozót hétvégi programnak, ez 3378-as átlagot és szezoncsúcsot jelent.

Kitettek magukért az NB I-et kedvelő szurkolók. Az 5. fordulóban ugyanis a felcsúti helyszín kivételével mindenhol kétezer feletti nézőszámot produkáltak a csapatok. A legnagyobb érdeklődést ezúttal is a Ferencváros hazai mérkőzése hozta, az MTK elleni örökrangadót egészen pontosan 6817 néző látta, ami így ebben a szezonban rekord a legmagasabb nézettségű mérkőzések rangsorában.6817 néző látta, ami így ebben a szezonban rekord a legmagasabb nézettségű mérkőzések rangsorában.

A legkisebb nézettségi adatot a már fent említett Puskás Akadémia–Békéscsaba (941) mérkőzés adta. Nagyjából két és fél ezren voltak a Vasas és a bajnok Videoton összecsapásán, a hazaiak egyelőre pontos adattal nem tudtak szolgálni az eladott jegyekkel kapcsolatban, míg 2705 néző volt kíváncsi a DVTK–DVSC keleti rangadóra. Ez utóbbi mérkőzés még akkor is alacsony nézettségűnek számít, ha figyelembe vesszük a hazaiak gyengébb szereplését is. A legutóbbi szezonban ugyanis nagyjából kétszer ennyien (5562) voltak Diósgyőrben a Loki elleni összecsapáson.

Több mint háromezren látogattak ki Szombathelyen a Paks elleni bajnokira, míg az Újpest és a Budapest Honvéd találkozójára több mint négyezren.

A meglévő adatok alapján 20 268-an választottak élvonalbeli labdarúgó-mérkőzést szombati programnak, ez 3378-as átlagot és szezoncsúcsot jelent.

Ennél magasabb átlagnézőszámot négy hónapja produkáltak a csapatok (4114), amikor is a legutóbbi szezonban Ferencváros–Újpest rangadót rendeztek a 23. fordulóban. A derbi mindig kiemelkedő, de ha azt a kört nem vennénk figyelembe, akkor a mostani ötödik forduló a legutóbbi szezonhoz képest is rekordot jelentene.

Persze arról szó sincs, hogy bárki örömtüzeket gyújthatna a nézőszámok láttán, de ezúttal legalább pozitív és nem negatív értelemben beszélhettünk csúcsokról, nem úgy, mint múlt héten…

LABDARÚGÓ NB I, 5. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés Vezette Nézőszámok
Augusztus 15., szombat
18.00 Újpest–Bp. Honvéd 1–1
Vad II István
4157
18.00 Haladás–Paks 1–0
Erdős József
3148
18.00 Puskás Akadémia–Békéscsaba 1–2
Németh Ádám
941
18.00 Vasas–Videoton 2–1
Solymosi Péter
2500*
18.00 DVTK–DVSC 0–2 Kassai Viktor
2705
20.30 Ferencváros–MTK 2–0 Iványi Zoltán
6817
*Becsült adat, a klub nem tudott tájékoztatást adni
NB I-ES NÉZŐSZÁMOK
ÖsszesenÁtlagA legmagasabb nézőszám
1. forduló
17 724 2954Haladás–FTC: 4395
2. forduló
17 902
2984
FTC–DVTK: 6027
3. forduló
18 047
3008
DVTK–Videoton: 4264
4. forduló
16 766
2794
Videoton–FTC: 5020
5. forduló
20 268
3378
FTC–MTK: 6817
Legfrissebb hírek

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29
Ezek is érdekelhetik