Videoton: Casonival tárgyalnak a szerződésbontásról – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.18. 18:34
Francia sajtóértesülések szerint a Videoton labdarúgócsapatának vezetősége és Bernard Casoni vezetőedző a szerződésbontásról tárgyal egymással.

A Nemzeti Sport Online saját értesüléseire hivatkozva már korábban beszámolt róla, hogy Burcsa Győző klubigazgató mellett az 53 éves szakember is távozhat posztjáról, információnkat pedig a France Football megerősítette.A Nemzeti Sport Online saját értesüléseire hivatkozva már korábban beszámolt róla, hogy Burcsa Győző klubigazgató mellett az 53 éves szakember is távozhat posztjáról, információnkat pedig a France Football megerősítette.

A francia sportlap úgy tudja, Casoni és a Videoton vezetősége a szerződésbontásról tárgyal egymással, a felek állítólag még a Lech Poznan elleni Európa-liga-mérkőzés előtt szeretnének megegyezni az elválás feltételeiről.

Azt még nem tudni, Casonit ki válthatja a kispadon, egyelőre a francia mester segítője, Pető Tamás tartja az edzéseket, és ő irányítja a csapatot a csütörtöki El-meccsen is.

Casonival az NB I-ben öt forduló alatt négy vereséget szenvedett el a Videoton, és a fehérorosz BATE Boriszovval szemben elbukott a BL-selejtezőben.

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
14 órája

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.24. 15:32

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Videoton: tíz év után térhet vissza a támadó, ha megegyezés születik – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.17. 13:19

Újabb két játékos távozott az NB II-es Videotontól

Labdarúgó NB II
2026.01.13. 17:58

Két játékosával is szerződést bontott a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.05. 14:56
Ezek is érdekelhetik