Videoton: Kovács Zoltán az új sportigazgató – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.18. 15:13
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton a hivatalos honlapján közölte, Burcsa Győző távozása után Kovács Zoltánt nevezte ki az együttes új sportigazgatójának. 

Kovács várható érkezéséről a délelőtt folyamán már a Nemzeti Sport Online is beszámolt, most a klub is bejelentette a váltást. a Nemzeti Sport Online is beszámolt, most a klub is bejelentette a váltást.

A 42 esztendős szakember sportvezetői pályafutását az újpesti utánpótlásnál kezdte, majd az Újpest FC sportigazgatójaként dolgozott. A 2013–2014-es szezonban hasonló munkakörben a DVTK sikeréért tevékenykedett, majd ismét a Megyeri úton vállalt szerepet 2015 márciusáig. Idén nyáron a BFC-Siófok sportigazgatójának nevezték ki, mielőtt kedden csatlakozott a Videoton FC-hez – mutatta be új alkalmazottját a vidi.hu.

Kovács Zoltánnal kétéves szerződést kötött a klub vezetősége, a sportigazgató a keddi edzés előtt már be is mutatkozott az első keret játékosainak.

„Nagyon hirtelen jött ez a felkérés, amelyre nem mondhattam nemet, hiszen Magyarország egyik topklubjáról van szó. A keretben kiváló labdarúgók vannak, akik egyértelműen sokkal jobb teljesítményre képesek, mint azt a jelenlegi eredmények mutatják. Hamarosan egyesével minden játékossal leülök átbeszélni a helyzetet. A mai naptól kezdve azon dolgozom, hogy a Vidi minél előbb kilábaljon a gödörből. Ennél többet azonban jelenleg nem szeretnék mondani, mert nyakunkon a Poznan elleni Európa-liga-mérkőzés, és most minden energiánkkal arra a feladatra kell összpontosítanunk. Ha Lengyelországból visszatérünk, akkor természetesen örömmel beszélek a terveinkről” – nyilatkozta Kovács Zoltán a vidi.hu-nak.

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

„Jókor jön ez a kupameccs” – Feczkó Tamás mindenre választ kap

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 08:25

Eljárás indult a Videoton–DVTK mérkőzés után történtek miatt

Labdarúgó NB II
2026.09.10. 09:35

Németh Dániel duplájával fordított és nyert a Videoton a DVTK ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.07. 21:23

„Zajlanak az egyeztetések a Racing-csoporttal” – Cser-Palkovics András a Vidi értékesítéséről

Labdarúgó NB II
2026.09.03. 10:27

Videoton: érkezik a Puskás Akadémia csatára, szegedi védő is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 17:06

Fehérváron egyeztetett a klubvezetés Pető Tamás vezetőedzővel

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 12:35