NB I: a játékos és a Vasas is sajnálja, hogy szakítottak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.07. 12:15
Mint beszámoltunk róla, a Vasas és az NB II-es Vác megállapodott, hogy az angyalföldi nevelésű Görgényi Dávid a Duna-parti város csapatában játszik a jövőben. A döntés a játékossal egyetértésben született meg – írja a Vasas FC hivatalos honlapja.

„Nagyon sajnáljuk, hogy így alakult, de Görgényi Dávid hasfalsérülése miatt csak hat alkalommal lépett pályára a 2014–2015-ös NB II-es bajnokság tavaszi idényében, így kiszorult csapatunkból – világította meg a hátteret Vancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezető igazgatója. – Szerettük volna Dávidot inkább kölcsönadni, ám erre most már nem volt lehetőség. Mivel nálunk már kevés játéklehetőséghez jutott volna, így mindenképpen Dávid érdekét szolgálja, hogy a másodosztályú Vác csapatához került, amelyben várhatóan rendszeresen pályára léphet. Ha ugyanis most egész ősszel sem játszott volna, akkor még nehezebben tudott volna a téli átigazolási időszak alkalmával elhelyezkedni.”Vancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezető igazgatója. – Szerettük volna Dávidot inkább kölcsönadni, ám erre most már nem volt lehetőség. Mivel nálunk már kevés játéklehetőséghez jutott volna, így mindenképpen Dávid érdekét szolgálja, hogy a másodosztályú Vác csapatához került, amelyben várhatóan rendszeresen pályára léphet. Ha ugyanis most egész ősszel sem játszott volna, akkor még nehezebben tudott volna a téli átigazolási időszak alkalmával elhelyezkedni.”

Vancsa hozzátette: a Vasas FC – hogy a játékos havi pénze ne csökkenjen – jelentős összeggel hozzájárul a fizetéséhez is.

„Nagyon szeretjük Dávidot, de meg kellett hozni ezt a nehéz döntést – folytatta Vancsa. – A visszaút természetesen nyitva áll a csupa szív játékos előtt, aki ősvasasosnak számít, mivel itt nevelkedett, és tizennyolc éves kora óta tagja a Vasas felnőttcsapatának. Ezért az eladási szerződésébe is belevettük, hogy bármikor jelképes áron visszavásárolhatjuk Dávid játékjogát.”

A vasasfutballclub.hu a 25 éves Görgényi Dávidot is idézi: „Sajnálom, hogy el kellett jönnöm a Vasasból. A szívemben mindig a Fáy utca marad az otthonom. Sohasem fogom elfelejteni az itt töltött éveket. Köszönök mindent. Hajrá, Vasas!”

Legfrissebb hírek

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
15 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
21 órája

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Próbajátékosok sora a ZTE-nél, eladhatják az egyik brazilt

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 17:13

NB II: szintet lép a Kozármisleny és az MTK együttműködése; új játékos Budafokon és Kécskén is

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 15:52
Ezek is érdekelhetik